Dream Theater: mindent az új nagylemezről!

A progresszív metal legendás csapata, az igényesség álomszínháza számára eljött a idő, hogy ismét új nagylemezt jelentessenek meg. A Dream Theater számára tizenkettedik stúdióalbum már a második lesz Mike Mangini dobos legendával (bár az első úgy, hogy ő is az elejétől részt vett a dalszerzésben) és a negyedik a Roadrunner Records égisze alatt. Mit kell róla tudnunk? Szeptember 24-én jelenik meg Dream Theater, tehát a csapat nevével fémjelezett anyag a  imént említett kiadó gondozásában. John Petrucci csak ennyit árult el róla: „Számomra minden album egy új lehetőség a megújulásra.” Később így folytatta: „Ez az első self-titled nagylemezünk és nem gondolom, hogy bármi is erősebb zenei állásfoglalás lehetne ennél. Teljesen felfedeztük azokat az elemeket, amelyek minket egyedivé tesznek az epikustól az intenzívig, az atmoszferikustól a nagyszabásúig. Nagyon izgulunk már és nagyon várjuk már, hogy végre mindenki hallja.” A kilenc szerzeményt magában foglaló dalcsokor a Cove City Studioban készült Long Islanden, Petrucci producerei felügyelete mellett Richard Chycki hangmérnök segítéségével (Rush, Aerosmith). A dob felvételekről Petrucci csak annyit mondott, hogy Mike most tényleg elszabadult. Ez most teljesen ő. Egy állat. Miért? Most a legelejétől részt vett a dalszerzésben, míg legutóbb Petrucci írta a dobtémákat is. Álljon most itt az közzétett dal (eredetileg a USA Today oldalán bemutatva), a The Enemy Inside, illetve a dalsorrend és a borító (továbbá a stúdióvideók).

01. False Awakening Suite
I. Sleep Paralysis
II. Night Terrors
III. Lucid Dream
02. The Enemy Inside
03. The Looking Glass
04. Enigma Machine
05. The Bigger Picture
06. Behind The Veil
07. Surrender To Reason
08. Along For The Ride
09. Illumination Theory
I. Paradoxe de la Lumière Noire
II. Live, Die, Kill
III. The Embracing Circle
IV. The Pursuit of Truth
V. Surrender, Trust & Passion