Dögös és mocskos fekete denevérek – megérkezett az új Stubborn-dal!

Fotó: David Bodnar Photography

Korábban már elmondtuk, hogy nagyon várjuk az új Stubborn kislemezt, és nem csak azért, mert a Stubborn hazánk egyik messze legjobb/legőrültebb/legkoncertképesebb bandája, hanem azért is, mert szimplán: nagyon-nagyon hiányoznak új Stubborn-dalok, amikre lehet bólogatni akár a parkban, akár a kocsiban, akár egy házibulin, na meg naná, hogy a koncerteket is jó lenne felfrissíteni néhány igazán gatyába rázott nótával. Az új kislemez pedig érkezik, a fiúk is reagáltak annó facebookon a cikkünkre, és elmondták, hogy úton van az EP, ennek pedig meg is lett az első állomása, van bizony egy új Stubborn-dal, amely annyira mocskos, szőrös tököket növesztett rocknóta hardcore és sludge masszával körbetekerve, és férfias verítékkel körbeizzadva, hogy azt bizony öröm és vérfrissítő (!) hallgatni. A klipet a Kilele Music Caféban forgatták Kecskeméten méghozzá theRealJP rendezésében, amely egészen jól vissza is adja ennek az egész dalnak az atmoszféráját. A Lángoló Gitárokon debütált Black Bats egy nagyon ígéretes út felé tereli a bandát, és nagyon várjuk a folytatást! Hogy nyilvánvalóan utalgatnak-e a Cancer Bats-re, azt döntsétek el ti!