Debütál az esztergomi dallamos hardcore punk Lightchaser!

A zenekar facebook elérhetősége.

A zenekar 2014-ben alakult Lévai Vili, Krasznai Zsolt, Borhi Dani, Fábián Márk és Kain Márton felállással Esztergomban, a fiúk az esztergomi/dorogi színtérrel tisztában lévők számára ismerős punkzenében mozognak, de annál egy kicsit agresszívabb tónusban szólalnak meg, egyfajta dallamos hardcore/punk közegben képzelték el az önkifejezést. A Lightchaser az elmúlt jó pár hónapot lázas munkával töltötte, ráadásul eljutott a zenekar arra a pontra, hogy sikerült felvenni a debüt EP-t, a Risen címre keresztelt kislemezt, méghozzá ehhez a Wonder Studiót látogatta meg a társaság, ahol Bencével és Dáviddal rögzítették az anyagot (januárban végeztek is vele a fiúk), a mix/maszter pedig Simi gondozásában nyerte el végső formáját a No Silence-ben, az utómunkálatok nagyjából az elmúlt három hónapot ölelték fel. A csordákhoz a srácok összeterelték a színtér apraja-nagyját: hallatja hangját a Have No Clue, a The Vernal, a Headstock és Bebiák Márk, tehát az East Great Falls is, tehát érdemes hegyezni a füleket!. Íme a Risen című debüt kislemez: