Deathcore pusztítás Salgótarjánról – megjelent az As Karma Brings kislemeze

Hazánkban viszonylag kevesen képviselik a deathcore vonalat, ezért is öröm számunkra egy újabb ígéretes zenekart bemutatni a stílusban. A salgótarjáni As Karma Brings története 2013 februárjáig nyúlik vissza, amikor az Asboth Attila (dob), Mihalik Dávid (gitár), Sándor Henrik (gitár) és Tari Bálint (basszusgitár/ének) négyes megalapította a bandát, majd nem sokkal később basszusgitáros poszton Ürmössy Barnabás csatlakozása tette teljessé a formációt.

Kezdeti elképzeléseiket még dallamosabb, metalcore-ral átszőtt világ jellemezte, ami mára már nem annyira hangsúlyos a zenéjükben. Még ez év végén kiadták első demójukat, Karma Brings néven. A következő esztendőben egy komolyabb minőségű felvételt szerettek volna létrehozni, így elmentek Simon Istvánhoz a No Silence stúdióba, és felvették a Trist című single-t. Ez már 2015-ben jelent meg, és a Paradoxon stúdiónak köszönhetően egy videót is forgattak hozzá. Szintén ebben az időszakban esett át a zenekar első tagcseréjén, ugyanis Asboth Attilát a doboknál Sirkó Martin váltotta. A srácok új dobosukkal, és kellő tapasztalattal felvértezve elindultak a 2015-ös Talentométer tehetségkutatón, ahol bejutottak a döntőbe, és ezáltal fellépési lehetőséget nyertek az idei Rockmaratonra.

Ekkor jött az elhatározás, hogy egy nemzetközi színvonalú anyaggal lepik meg a hallgatóságot. Az elhatározást nemsokára tettek követték, és hosszú munka során elkészült a Tyrant of Time. A lemez felvételei 7-8 hónapot vettek igénybe, majd a munka gyümölcse június 19-én érett be. A nyilvánosságra hozott új anyag egy profi minőségű, technikailag fejlett deathcore/death metal/slam egyveleg, ami nagy valószínűséggel jócskán összekoszolja a lelkedet.
A zenekar elképzeléseiről pedig beszéljenek maguk a tagok:

A mondanivaló lényege – ami átszövi az egész EP-t, – hogy bármerre mész, bármilyen ösvényen is jársz, a halál mindig végigkísér. Minden percben, minden lélegzetvétellel a véghez vagy láncolva, aminek a tudatában (a mi véleményünk szerint) másképpen kellene az embereknek élniük az életük.

Célunk átadni egy olyan hangulatot a zenénkkel és koncertjeinkkel, ami szélsőségesebb, kicsit súlyosabb, nehezebben emészthető, mint a megszokott metal produktumok, ennek ellenére nem zárkózunk el a modern metal zenétől, nem kívánunk klisékből építkezni. Alkalmazunk klasszikus, jól bevált elemeket, de szeretnénk innovatív elemeket is vinni a zenénkbe. Ebben a tekintetben elég nyitottak a zenekar tagjai.

httpvh://www.youtube.com/watch?list=PLx8bfQaj58O9JvSuKHdy2s_ESl4S2Adcq&v=qGi2TwLr6Bo