Daron Malakian új Scars on Broadway-dala simán lehetne System of a Down is

Mivel a System of a Down most már évek óta nem nagyon halad előre a régóta belengetett új lemezével, Daron Malakian úgy döntött, itt az ideje újra beindítani a másik projektjét, a Scars On Brodway-t. Az énekes-gitáros tegnap be is jelentette a projekt második nagylemezét, ami július 20-án fog megjelenni, majdnem napra pontosan az első Scars-lemez tizedik születésnapján. A Dictator címen futó új anyagot Daron még 2012-ben rakta össze, teljesen egyedül, külsős zenészek nélkül, és még akkor be is jelentette, hogy hamarosan megjelenik – aztán a System újjáalakulása miatt végül inkább berakta a fiókba, ahol aztán évekig pihent.

Felvettem az albumot, nagyjából ugyanabban az időben, amikor a System újra elkezdett koncertezni. És akárhányszor koncerteztünk, mindig előjött az a téma, hogy talán csinálhatnánk egy új lemezt. Én meg – mivel korábban én írtam majdnem az összes System-számot is – úgy voltam vele, hogy „Rendben, akkor megvárom, mi lesz ebből. Megtartom ezeket a dalokat, és meglátom, mire jutunk.” Beszéltünk róla, és máshogy láttuk a dolgokat. Nem mindenkinek tetszett az ötlet. De akárhányszor koncerteztünk, mindig előjött a dolog. Aztán egy idő után egyre többen kérdezgettek a Scars-lemezről is, megállás nélkül, szóval úgy döntöttem, hogy kiadom. Mivel nem tudtam, hogy mi történik a Systemmel, nem adtam ki a saját cuccaimat, de túl sok idő telt el, és most nagyon várom, hogy végre kihozhassak némi új zenét.

Ráadásul, mivel a most megjelenő anyag már hat éves, azóta Daron már egy újabb albumnyi anyagot is megírt.

Hamarosan kiadok egy harmadik Scars-lemezt is. Egy csomó dalt megírtam rá, próbálunk a zenekarral, és három vagy négy hónapon belül remélhetőleg megyünk is stúdiózni.

Ennek ellenére a gitáros továbbra sem tett le arról, hogy valamikor elkészüljön az új System-lemez is.

Nem, nem engedtem el. De egyelőre másképp látjuk a dolgokat. Higgyétek el, valószínűleg én vagyok a legnagyobb System of a Down-rajongó a világon. Hát én neveztem el a zenekart! Szóval szeretném, ha valamikor történne már valami.

Malakian azt is leszögezte, hogy a Dictator lemez sokkal jobban fog hasonlítani a System zenei stílusára, mint az első Scars-album.

Ezen a lemezen több a systemes íz, mint az elsőn volt. Voltak az első lemezen is olyan számok, mondjuk a Stoner Hate és a Babylon, amik simán lehettek volna System-számok, de emellett voltak olyan dalok is, amik inkább a rock vonal felé húztak. Ezen az albumon is megvan ez a rockos íz, de sokkal több a systemes íz is, mert a System hangzása jóval metálosabb.

Az albumról már meg is lehet hallgatni egy dalt, és a Lives című darab tényleg elég erősen hajaz a Mezmerize és a Hypnotize hangzásvilágára, talán egy kicsit túlságosan is, de ez legyen a legnagyobb bajunk. A dallal egyébként Malakian az örmény tradíciókra és a Kaukázusban jelenleg is zajló azeri-örmény fegyveres konfliktusra igyekszik felhívni a figyelmet, ezt tükrözi a dalhoz készült klip is.