Darkest Hour: az ex-Periphery dobossal folytatják!

Rég kaptunk hírt a Darkest Hour legénysége felől most azonban egy igencsak meglepő információ jutott a tudomásunkra. A még 2011-ben kivált Ryan Parrish (aki az egykori City of Caterpillar tagjaként is tevékenykedett és jelenleg az A Cancerous Affair névre hallgató projektjével foglalatoskodik) helyére a néhai, azaz egész pontosan 2005-től 2009-ig tartó időszakban a Periphery-ben doboló Travis Orbin érkezett. Ő többek között anno, azért távozott Misha bandájából, mert az akkor megújuló Sky Eats Airplane soraiba kívánt csatlakozni, azonban a most közzétett nyilatkozatából az derül ki, hogy már jó ideje a Darkest Hour tagjaival közösen írják ez évre várható új nagylemezüket. A csapatot a köztes időszakban az egykori Dead To Fall-dobos Timothy Java segítette ki. Travis a következőt nyilatkozta: „Már lassan több mint egy éve közösen zenélünk és írunk az új lemezre a srácokkal. Kifejezetten különleges, hogy minden egy szobában történik és ezáltal az egész folyamat meglehetősen organikus és ilyenben nagyon régen nem volt részem. Kíváncsian várom mit fognak szólni az emberek, milyen lesz teljes jogú tagként dolgozni és várom, hogy mikor kelünk végre útra.” John Henry énekes a következőt árulta el: „Ez egy nagyon izgalmas időszak a zenekar életében. Travis komolyan mondom, hogy az egyik legjobb dobos, akit valaha láttam és nagyon sok mindent tesz le az asztalra ötletek és tehetség terén is. Számomra ez egyértelműen egy új korszak kezdetét jelzi a Darkest Hour történetében.” Addig is nézzük meg, hogy ebben a négy éves videóban (Periphery: Icarus Lives!) hogyan is dobol Travis. Aki pedig többre kíváncsi az ide vagy ide kattintva érdeklődhet.