Dark Tranquillity: végre megérkezett az első dal!

Legutóbb már minden fontosabb információt összeszedtünk számotokra a Dark Tranquillity tizedik nagylemezéről, azonban az első teljes értékű dalra eddig még várni kellett. Most végre azonban már meghallgatható a For Broken Words, mely a május 27-én fog megjelenni a Century Media Records gondozásában Construct névre keresztelt új albumon. A csapat így nyilatkozott a lemezről korábban: „Az a pár ember, aki eddig hallotta a Construct dalait mind azt mondta, hogy megvan arról győződve, hogy ez a legerősebb és legizgalmasabb Dark Tranquillity lemez már hosszú ideje és ugye kik vagyunk mi hogy ne értsünk egyet? Mialatt továbbra is megmaradtak a zenekar védjegyei az új lemez minden valószínűség szerint a legváltozatosabb kiadványunk az 1999-es Projector óta.” Mit szóltok ehhez az új dal függvényében?