Csodaszépen fényképezett melankóliabomba a SONYA legutóbbi kisfilmje

A SONYA egy olyan zenekar, amelyet nem elég dicsérni, valahogy a csapat zenéje egy olyan atmoszférában vibrál, amit nehéz szavakkal körbeírni .A poszt-rockot lehet nagyon sok formában igényesen csinálni, és itthon is megvannak/megvoltak erre a próbálkozások, lásd Képzelt Város, Rosa Parks, Félperc, Mar Gruesa, Hostages Went Home és még sorolhatnánk ugye, és őszintén megvallva, a fővárosi formációnak is megvan a maga íze. Karakterében teljesen egyedi, és ez talán pont Korbucz Sonya énekesnőnek köszönhető, akinek olyan szépen simogat a hangja, hogy könnyű elképzelni azt, hogy éppen a levegőben lebegsz, és nem gondolsz semmire, csak átéled az egészet, és ezt a nagyon tehetséges hangszerszekció jól ki is szolgálja, mesteri textúrákat tudnak képzeni.

A poszt-rock banda még 2013-ban adta első életjelét a Kitchetfloorral, de a 2014-ben megjelent, nagy potenciált mutató Celine Gibassier volt az, ami a hazai rockzenébe bejegyezte a bandát, amelynek a poszt-rockos elszállások és lebegések közé ékelt poszt-hardcore-os gitártémái iszonyat jól álltak, nem beszélve az énekesnő hangjáról és énektémáiról. Most már le is tudjátok tölteni bandcampen. Azóta kicsit csendesebb volt a banda, de mint a poszt-rock dalszerkesztésben itt is fontos ugye a vihar előtti csend, így mindenképpen jól sült el, hogy most hirtelen robbantottak, ráadásul nem is akármivel. Az AnKERTben bemutatott friss klipjük (és daljuk) maga a telitalálat, az egyik legjobb dolog, amit a SONYA valaha kiadott a kezei közül, ez volt a Krypta (Tales of Youth). A klipet Sébastien Praznoczy rendezte, és az az igazság, hogy nagyon jó igényességgel lett fényképezve, árad belőle a komorság, a melankólia, sőt a klipben szereplő elnagyoltságok (bandák, keresztek, fegyveres jelenetek, bántalmazás, panel körkép, a telep valósága) nagyon nyomasztóak tudnak lenni. Ez pl. egy sötétedő téli napon eléggé arcon tudja vágni az embert, elgondolkodtat. Kicsit behozza a szobába a hírekből és a hírportálokból ránk özönlő valóságot, amelyet nem mindenki tapasztal meg szerencsére testközelből. Mindenképpen bátor dolog volt a videó elkészítése, de azért ez elég jól sült el. Minőségi lett, gratulálunk a stáb minden tagjának.

SONYA – Krypta (Tales of Youth)