Confession: mindenki mindenki ellen

Természetesen nem kell megijedni, szó sincs névváltoztatásról, csak éppen a zenekarral kapcsolatos eseményekre jól illik ez az alcímben elkövetett kis szójáték. Történt ugyanis, hogy a csapat frontemberét (és egyben alapítótagját), Michael Craftert az ő tudta nélkül ki akarták rúgni a társai, mire ő egy gyors csellel feljelentkezett a banda facebook oldalára és okosan törölte a többiek admin jogosultságát, majd egy bejegyzés formájában ő rúgott ki mindenkit, valamint közölte a nagyvilággal, hogy Dan Brown gitáros / tiszta énekért felelőssel karöltve gőzerővel írják az új dalokat. Az I Killed The Prom Queen egykori énekese afelől is biztosított mindenkit, hogy mindattól függetlenül, hogy jelenleg ki tagja még a zenekarnak és ki nem, semmi sem vetheti vissza a koncertezésben, vagy az új lemez megírásában a zenekart. A Confession legutóbbi kiadványa a tavalyi Long Way Home volt, aminek a címadó dalához készített videót nézhetitek meg: