Chris Adlernek már "semmi köze" a Megadeth-hez

dave mustaine megadeth

Ezt a thrash metal-alapcsapat főnöke, Dave Mustaine árulta el egy Tel Avivban tartott sajtótájékoztatón a múlt héten. Ugyebár a főállásban a Lamb of Godban doboló Adler játszotta fel a Megadeth idén januárban megjelent új lemezét, a Dystopiát, plusz az album bemutatóturnéjának első pár körére is elkísérte Dave-éket, és az év első felében mindkét zenész gyakran hangoztatta is, mennyire örülnének annak, ha Adler meg tudná oldani, hogy a Lamb mellett a ‘Deth ügyeit is teljes gőzzel tudja vinni. Adler azonban azt is kezdetektől fogva nyilvánvalóvá tette, hogy ha a két zenekar időbeosztása üti egymást, akkor neki továbbra is az eredeti csapata marad a prioritás, így aztán az utóbbi hónapokban már nem is lépett fel Mustaine-ékkel. Valószínűleg ez az, amiből a híresen keményfejű Dave-nek elege lett, vagy éppen megsértődött miatta, és amikor a Tel Aviv-i sajtótájékoztatót neki szegezték a kérdést, szögegyenes választ adott rá:

„Chris Adler nem a Megadeth tagja, hanem a Lamb of God tagja. Alkalmi zenész volt. Úgy is nevezhetjük, hogy bérzenész. Semmi köze nincs már hozzánk, a saját bandájával foglalkozik, ami… Én nagyon hálás vagyok azért, amit tett értünk. Hálás vagyok azért, hogy bemutatta nekünk Dirköt. Hogy ki lesz az új dobosunk, azt még nem jelentettük be. De nem Chris Adler lesz az, mert ő a Lamb of Goddal van.”

A válaszban említett Dirk nem más, mint Dirk Verbeuren, a Soilworkben és még számtalan más bandában már bizonyított belga doboscsoda, aki immár hetek óta segíti ki élőben Dave-éket, és a Megadeth jövő heti rockmaratonos fellépésén is ő alapoz majd a bandának. Nagyjából így: