Bullet For My Valentine: mindent az új lemezről!

A Bullet For My Valentine hajdanán elképesztő erővel robbant be a 2005-ös mainstream metalcore színtérre és egyetlen, amúgy szintén sikeres EP-t követően letette az asztalra a máig mondhatni közönségkedvencnek számító The Poison névre keresztelt nagylemezét. Sikerük és népszerűségük utána napról napra exponenciálisan növekedett. Mindez ma sem apadt le túlságosan, de mondanom sem kell, hogy a közönségük nagy része kicserélődött az idők során, aminek nyilvánvalóan az első számú oka az idő múlása, aminek  következtében a tagok is markánsan teret engedtek a thrash / heavy metal reneszánsz térhódításának, amit a korábbi rajongók nem tudtak már szívből szeretni, noha a legtöbben máig odafigyelnek, az azóta két nagylemezt (Scream Aim Fire, Fever) is megjelentető kvartettre. A Bullet For My Valentine azóta sem pihen, aminek eredményeképpen bő egy hónap múlva, egész pontosan február 12-én fogja megjelentetni legújabb nagylemezét Temper Temper címmel a Sony leányvállalt RCA Records gondozásában. A tizenegy új dalt tartalmazó korong felett Don Gilmore bábáskodott, aki korábban már dolgozott a Linkin Parkkal (ugye ő többször méltatta Chester hangi adottságait) vagy épp a Good Charlotte-al, de ugye ő felelt a Fever lemezért is. A keverési munkálatokat ezzel szemben most Chris Lord-Alge-re (Deftones, Muse, Rise Against) bízták. Ezidáig két dal került nyilvánosságra: a címadó tétel és a Riot, azonban felhívnánk a The Poison rajongók figyelmét a tényre, hogy a dalsorrend tartalmazza a Tears Don’t Fall második részét. Álljon most itt egymás után a két eddig napvilágra került dal, a dalsorrend és a borító.


01. Breaking Point
02. Truth Hurts
03. Temper Temper
04. P.O.W.
05. Dirty Little Secret
06. Leech
07. Dead to the World
08. Riot
09. Saints & Sinners
10. Tears Don’t Fall (Part 2)
11. Livin’ Life (On the Edge of a Knife)
12. Not Invincible (bónuszdal)
13. Whole Lotta Rosie („Live Lounge” show BBC Radio 1) (bónuszdal)
14. Scream Aim Fire („Live Lounge” show BBC Radio 1) (bónuszdal)
15. Playing with Fire (japán bónuszdal)