Black Flag: lesz lemez is!

Ahogy azt már olvashattátok, a Black Flag (akiknek immár Facebook-oldaluk is van) újjáalakult, és koncertezni indult (azóta több dátum is érkezett, Európán belül fellépnek Német-, és Spanyolországban is), de nemrég az a bejelentés történt, hogy nem csupán turnézásról van szó. A jelenlegi felállás – mely úgy módosult az utolsó hírek óta, hogy Ron Reyes énekel, Greg Ginn gitározik, Ginn instrumentális bandájának, a Gone-nak a dobosa, Gregory Moore pedig dobol (a basszusgitáros kilétét egyelőre homály fedi) – ugyanis állítólag már egy új lemez elkészítésének végén jár. A lemezen Ginn basszusjátékát hallhatjuk majd (Dale Nixon álnéven), de egyelőre semmi mást nem tudni a legendás hardcore punk csapat hetedik albumáról, mely az első lesz az 1985-ös In My Head óta.