BEMUTATJUK: instrumentális metallal támad Nyíregyháza, dalpremierrel kopogtat nálunk a Strangel!

A BEMUTATJUK rovatunk következő állomása ezúttal egészen Nyíregyházáig vitt minket, ahonnan a cikksorozatunk olyan különlegességgel szolgálhat számotokra most, hogy fel fogjátok kapni a fejetek. A mai cikkünk alanya, a Strangel egy instrumentális metal zenekar, akiket talán amiatt ismerhettek páran, hogy az egyik tag, Pál Mihály hangmérnök és ő csinálta a PETOFI hangzóit, valamint az ORiON DAWN 2012-ben megjelent The Future Memorials című lemezét. A zenekar 2005-ben alakult egyfajta hobbizenekarként, pár tagcsere után – illetve kisebb-nagyobb kihagyásokkal –  2007-ben alakult ki a fenti képen látható formáció, amely a következő zenészeket sorakoztatja fel: Görögh Zoltán (gitár), Huczman Gábor (gitár), Pál Mihály (dob), Somorjai Ármin (basszusgitár). A zenekar, mint említettem egy instrumentális metal zenekar, ez amiatt alakult így, mert sok-sok énekes kimaradozás, valamint az érdemleges énekesi hozzátevés állt fenn, ezért a zenekar inkább úgy döntött, hogy egyelőre így zenélnek. Viszont azt teszik elég színesen, amennyire engedi, a zenekart faggatva olyan műfaji behatásokról kaptunk említést, mint a doom metal, a sludge metal, a stoner, a death metal és némi – említés szintjén fontos – hardcore. Az inspirációt jelentő zenekarok listája pedig egészen impozáns: Meshuggah, Pantera, Down, Crowbar, Suffocation, Cannibal Corpse, Black Sabbath, Slayer, 4400 stb. Ami érdekes, hogy eddig nem jelent meg a zenekar részéről érdemes referenciaként említhető stúdióanyag, noha kezdetleges felvételekkel már rendelkezett a csapat (ez azért is furcsa, hiszen a zenekarnál van egy hangmérnök stúdióval). Az elhatározás így adott volt, hogy végre ilyen formát is megöltsön a zenekar boszorkánykonyhájában kisütött dal, illetve a karácsonykor érkező kislemez. Az eddigi stúdiós problémát az jelentette, hogy a dobos, Pál Mihály nem tudott egyszerre a bőrt ütő zenész és a hangmérnök pozícióját is betölteni, így a dobfelvételek valahogy sosem sikerültek úgy, ahogy a csapat elvárta. Így a zenekar ellátogatott a Trashill Studio-ba rögzíteni a dobokat Csobánczi Péter és Szűcs Szabolcs segítségével. A csapat először gitárokat vette fel, melyet a dobok MIDIben való programozása előzött meg. mivel már régebben megírt dalokról volt szó, így viszonylag egyszerű volt a midizés; a zenekar ezúton is köszöni az Alvin és a Mókusok, valamint a PETOFI zenekaroknak a reampoláshoz biztosított vasakat. Mint azt említettem, a zenekar karácsonykor szeretné bemutatni a hangzóanyagot a Mesés Kelet című rendezvényen, amiről ide kattintva olvashattok infókat. A most megjelenő dal, amelynek a címe Field Coil (és 2011-ben íródott, valamint tavaly lettek felvéve hozzá a hangszerek) fel fog kerülni egy válogatáslemezre, amely ugyancsak a Mesés Kelet gondozásában fog megjelenni. A zenekar ahhoz képest, hogy hobbizenekarként működik tervez koncerteket, hiszen ahogy őket idézzük: „Nem az a megmérettetés, ha a helyi kocsmában előadod a haveroknak a nótáitokat, hanem ha idegen környezetben, ismeretlen embereknek közlöd a zenén keresztül a mondandódat.” – így igyekeznek elhagyni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét és környékét is. Tavaszra ígérik a srácok a klubkoncerteket. Nos, mindezek után készen álltok a dalra? Pörögjön a Field Coil!

A zenekar facebook elérhetősége: KATTINTS

A borító: