Bemutatjuk: Crashlander

Legutoljára január közepén jelentkeztünk hazai csapatokat bemutató rovatunkkal, de ez persze nem azt jelenti, hogy elfogytak volna az olyan bandák, akiket érdemesnek tartunk a bemutatásra, egyszerűen csak arról van szó, hogy jobban szűrjük a megkereséseket, amelyekkel kapcsolatban felhívnánk a zenekarok figyelmét arra, hogy teljesen mindegy, hány felületen keresnek meg minket, nincs olyan szabály nálunk, hogy „na, ő már ötször írt, akkor kap egy hírt” (az első NSK-verseskötet Frankie Palmeri ötvenedik születésnapján jelenik majd meg). A Crashlander dobosa, Pálmai Zsolt például csak egyszer küldött nekünk levelet (tegnap délután), és még úgy is kiérdemelte zenekara a rovatban való megjelenést, hogy több olyan dolgot is csinálnak, amit általában nem szeretünk: poszt-hardcore-nak nevezik magukat, és vannak magyar szövegeik. Az egyik ok, ami miatt mégis úgy éreztük, hogy fel kell hívnunk figyelmeteket a bandára, az az volt, hogy ha itthon nem is ismeretlen zenekarokat (Funeral For A Friend, Thrice, Rise Against, Story of the Year) jelölnek meg hatásként, de végre a poszt-hardcore címke nem egy mélyhónaljú atlétás breakdowntengert takar, hanem egy kellemesen alternatív rockos emocore hangzást, ami leginkább a Funeral For A Friendhez áll közel. A másik ok, hogy az eddig két dalt kiadó, a megboldogult Passive Voice tagjaiból és a korábban a Reflectedben játszó Pálmaiból álló csapat angol nyelvű dala, a Blank (amiben csak Géczy Attila énekel) remekül sikerült, lazán kiállja a nyugati zenekarokhoz való hasonlítást. A Mit vártunk? című tétellel már nem vagyunk ennyire kibékülve, bár erről nem a zenei alap tehet, inkább az, hogy a magyar szövegeket nem kellene erőltetniük (a klassz amcsi és brit bandák helyett így egyből olyan tragédiák jutnak az eszünkbe, mint az AWS), illetve a két tiszta énekhang nem csak felesleges, de nem is működik igazán. Amennyiben ezeket a „tanácsokat” megfogadják (a legfontosabb a magyar szövegek elhagyása, érezhetően nem egy Nagy Viktor írja a szövegeket), úgy igen szép karrier állhat előttük, már látunk is lelki szemeink előtt egy turnét az Our Youth oldalán, illetve reméljük, hogy hamarosan több szerzemény is követi a tavaly decemberben Bogyóval felvett dalokat (melyeket a csapat Bandcamp-oldaláról letölthettek).