Bandcamp-ajánló: Diamond

Ahogy néhány hete igyekeztem felhívni a figyelmeteket a Diamond új EP-jére, úgy ezúttal már aktuális hallgatnivalóval is igazolhatom, miért is vártam igazán a zenekar új dalcsokrát, hiszen azon túl, hogy Trapped Under Ice és Down To Nothing-zenészek játszanak populáris, bármikor és bárhol fogyasztható rockzenét, egy kiváltképp szerethető és szeretendő zenekarral van dolgunk. Sőt, ha egy igazságos világban élnénk, a Don’t Lose Your Cool ingyenesen letölthető dalcsokrára a rádiók is harapnának, hiszen a Muse és a Foo Fighters szerelmesei is kétségkívül be tudnák fogadni mindazt a merengő, kicsit szentimentális, de mindenképp férfias és érzelemorientált hangzást, ami az alábbi szerzeményekben köszön vissza. Mert hát nemcsak az edgebreakek 90%-a van nő miatt, hanem a világon minden esemény 90%-a miattuk van, így az itt hallható nóták középpontjában is kapcsolatok kezdése, csúcspontjai és lezárásai fogalmazódnak meg a maguk hangvételében és intenzitásában, ennél őszintébb, szeretetre méltóbb és lazább dalcsokorral pedig nem is nagyon lehetne várni az évzárást.