Az Evergreen Terrace lép fel a Sick Of It All előtt a Parkban!

Mivel sikerült az összes érdemi információt belesűríteni a mikrohír címébe, ezért innentől már csak köztájékoztatunk. Azt már mondtuk, hogy a NYHC egyik alapzenekara, a tizedik nagylemezének kiadására készülő Sick Of It All július 22-én lép majd fel a (Budapest) Parkban. A helyszínnek, és a 3000/3700/4500 forintos jegyárnak persze sokan nem örülnek a banda rajongói közül, de azért így is azt ígéri 900 ember, hogy ott lesz aznap este, szóval feltehetően nem marad majd közönség nélkül a lassan 30 éve aktív csapat – ez a nézőszám valószínűleg még növekedni is fog, mivel nemrég publikussá vált, hogy az Evergreen Terrace lép fel előttük (a negyedik, amúgy aranykezű dobosukkal). Ők sem épp kezdő zenekar, tavaly már a hatodik lemezüket adták ki, és a Dead Horses alapján úgy tűnik, hogy a Stick To Your Gunshoz igazoló Josh James hiánya sem zavarta meg őket a slágergyártásban. Persze biztosan lesznek, akik nehezményezik, hogy holmi autópálya-metalcore banda készíti fel a közönséget egy SOIA koncertre, de mi azért örülünk, hogy Budapestre jön ez a remek banda is.

Ha valakinek be kellene mutatni Kolleréket: