Austrian Death Machine: finanszírozd a harmadik albumot!

Lassan kezd minden zenekar átállni az önfinanszírozásra, amit elsősorban a rajongók támogatásából kívánnak megvalósítani. Többek között az ilyen projektek végig vitele gyanánt jöttek létre az olyan oldalak, mint az Indiegogo vagy a Kickstarter. Tim Lambesis, az As I Lay Dying énekese, aki legendás szóló őrületének, az Arnold Schwarzenegger előtt hódoló Austrian Death Machine-nak is az atyja szintén ezt a segítséget szeretne igénybe venni a legnagyobb fanatikusokra hagyatkozva. Legutóbb pont ezzel próbálkozott a Saves The Day vagy épp a Protest the Hero is csak, hogy pár nagyobb nevet említsek. Tim ezúttal egy 63.000 dolláros keretet tűzött ki maga számára, melyből még negyvenöt nap áll a rendelkezésekre. Ebből a pénzből pedig végre megvalósulhat a harmadik nagylemez: a Triple Brutal. A már borítóval is bíró kiadvány kapcsán pedig az adományokat természetesen Tim sem ingyen várja és kreatív csereüzlet kínál attól függően mennyiért neked az új album? Vannak a hagyományosabb lemezektől, digipakoktól kezdve  az extrémebb megoldásokig minden. Így lehetőséged van együtt gyúrni Timmel, esetleg egyik koncertje alatt egy olyan pólót viseljen, amire rá van nyomtatva a fejed, hatvankilenc dollárért megütheted őt olyan keményen, ahogy csak bírod. Továbbá lehetőség van vendégéneklésre az albumon Arnold mellett, ahogy akár a személyi edződ is lehet, hogy a stúdióban való részvételt meg se említsem. A legelképesztőbb ötlet, azonban az ötezer dolláros ajánlat, amiben Tim megengedi, hogy a farpofáira tetováltasd a monogramodat és közben fogd a kezét, de sietni kell, ugyanis ez csak két ember számára adatik majd meg (elvégre ő is pont annyi fenékkel rendelkezik, mint te). Nézd meg a mellékelt videót és utána tedd meg a tétjeidet az alábbi oldalon. Ha az összeg túllépi a jelenlegi keretet, akkor abból turné lesz.