Aebsence: megjelent a második nagylemez

A tízéves magyar lemezek között írtunk az Aebsence bemutatkozó albumáról, ezért aztán különösen kellemes meglepetés, hogy megjelent a banda régen, és mindeddig hiába várt második nagylemeze. A korong az …is dead címet kapta a keresztségben, ami valószínűleg a roppant hosszú szünetre vonatkozó utalás. A tétlenség oka a zenekar iránti csekély érdeklődés mellett a gödöllői banda természetében keresendő, ugyanis a kiadványokkal fél évtizedekig szöszmötölő Toolhoz hasonlóan ők is lassan mozduló társaság. Az új anyag például már három éve kész van, de csak most jelenhetett meg, így is az internet segítségével, ugyanis fizikai formában nem lesz elérhető. További tervek: fokozott koncertezés, és harmadik album, melyhez már gyűlnek az ötletek. A lemezt november 24-én mutatják be a Kék Yukban (esemény itt), a lemez pedig itt debütált.