Absent Light: érkezik a régóta várt Misery Signals-lemez!

Öt év telt el azóta, hogy Milwaukee megkerülhetetlen metalcore zenekara, a Misery Signals nagylemezzel jelentkezett, így mondhatni az év egyik legfontosabb híre az, hogy a zenekar végre ténylegesen bejelentette új nagylemezét, az Absent Lightot, amely minden bizonnyal az év egyik legmonumentálisabb metalcore megjelenésének ígérkezik nem csak a zenekar kiemelt státusza és öröksége miatt, de a színtér egyre inkább kikopó minősége miatt is. A július 23-án érkező koronghoz a banda még márciusban Indiegogo kampányt indított, hogy összegyűljön a lemezhez szükséges pénz (többek között bakelit csomagokat, kéziratos szövegeket, zeneórákat is felajánlottak a támogatásért cserébe a rajongóknak). A próbálkozás olyan sikeres volt, hogy májusra a szükséges össze duplája (!) gyűlt össze, így egyértelmű volt az üzenet a zenekar számára: a rajongók már nagyon ki vannak éhezve egy új Misery Signals anyagra. Ryan Morgan gitáros meglátása szerint ledöbbentek a támogatás nagyságától és szerinte nagyon jó érzés, hogy egy ilyen lelkes közönségük van, hogy annak ellenére áldoztak ennyit a zenekarra, hogy még nem is hallották a lemezt. A zenekar a lemez kiadását követően júliusban és augusztusban turnéra indul. Íme a borító:

A Misery Signals 2002-ben alakult a 7 Angels 7 Plagues romjain, de 2004-es Ferret Music-hoz való szerződésüket követően megjelent Of Malice and the Magnum Heart című nagylemezükkel óriási kritikai és rajongói elismeréseket könyvelhettek el, hiszen a lemez új életet lehelt az akkoriban már kicsit fáradó metalcore-ba. Agresszív riffek, kimért breakdownok, emlékezetes dallamok és atmoszférikus elemek jellemezték a zenekart, az Of Malice and the Magnum Heart pedig beírta magát a metalcore történelemkönyvébe, mint az elmúlt évtized egyik leginspirálóbb metalcore kiadványa. A következő két nagylemez, az ugyancsak kritikai siker Mirrors (2006) és Controller (2008) kettős képes volt fenntartani a minőséget (miközben Karl Schubach is megjelent a színen, Jesse Zaraska énekest váltotta) és a zenekart a metalcore elitjébe vezette. Miután a Warner magába szippantotta a Ferretet, és a banda a Controllert egy kimerítő, egyéves turnéval megtámogatta, Stu Ross és Kyle Johnson kiléptek, a zenekar pedig otthagyta a kiadót és szünetre vonult, hogy a tagok egyéb projektjeiket pátyolgassák (zárójelben a zenekarok): Karl Schubach (Solace), Ryan Morgan (Burning Empires), a dobos Branden Morgan pedig megalapította a The Company We Keepet Brian Southallal (The Receiving End Of Sirens) és Justin Pierre-rel (Motion City Soundtrack). Most a zenekar újra visszatért, a tagok teljes erőbedobással az „anyazenekarra” koncentrálnak, a rajongók pedig remélhetőleg boldogok lesznek egy rendkívül jó lemezzel. Reménykedjünk együtt!