A Woe, Is Me és az Issues is új dallal jelentkezett!

Nagy port kavart a rajongók körében, miután a Number[s] című lemezének kiadása után a Woe, Is Me-ből öt alapító tag kivált, és az egy éves folyamatos tagcserék után létrejövő „friss” felállás ugyanezen név alatt folytatta a zenélést. Eközben azonban az ex-W,IM tagok közül négyen létrehozták az Issues-t, amely tagok között a debütáló nagylemez sikeréért felelős Tyler Carter énekes is megtalálható, így a csalódott rajongók hamar átpártoltak hozzájuk, így létrehozva egyfajta ellenségeskedést a két zenekar rajongótábora között. A Rise Records pedig kapva kapott az alkalmon és úgy döntött, egy napon ereszti egymásnak a két banda első nótáját az új nagylemezükről, amely sikeresen beindította a szájkaratét mindkét oldalon. A Woe, Is Me „Genesi[s]” című nagylemeze november 20-án, míg az Issues „Black Diamonds”-a november 13-án lát napvilágot, most pedig meghallgathatjátok és véleményezhetitek a két dalt, hogy nektek melyik tetszik jobban.

Woe, Is Me – I’ve Told You Once

Issues – King Of Amarillo