A Tool dobosa szerint áprilisban kijön az új album

Egyre inkább úgy tűnik, hogy hamarosan tényleg bekövetkezik a csoda, és megjelenik a Tool új lemeze. Persze, hisszük, ha látjuk – mondogatjuk erre hosszú évek óta, mostanában viszont rendesen elkezdtek gyűlni az erre utaló jelek. A múlt héten Danny Carey dobos már konkrétan kijelentette a kaliforniai NAMM zenei expón, hogy

április közepén kijön az album.

A tervek szerint legalábbis. Mondjuk hozzá kell tenni, Carey már tavaly is azt hangoztatta, hogy 2018-ban egészen biztosan megjelenik, amiből aztán jól nem lett semmi. Viszont nemrég már Maynard James Keenan énekes közölte, hogy ő már hónapokkal ezelőtt végzett a lemez feléneklésével, ami ugye a Toolnál mindig a felvételek legutolsó darabját jelenti. Most a napokban a banda egyik barátja, bizonyos Gabriel Shaffer kiposztolta, hogy hallotta az egész albumot, és az minden várakozást megér. (Korábban a banda Tom Morellónak is megmutatta a készülő cuccot, neki is nagyon tetszett.) Tegnap meg új animált teaser videók jelentek meg a hivatalos zenekari oldalon, amik megint jól felcsigázták a rajongókat, vagy legalábbis azt a részüket, akik még gerjednek az ilyesmire.

Na meg persze ott van a banda szokatlanul sűrű koncertnaptára is az ide évre, mint biztató jel. Júniusban például Bécsben is meg lehet őket nézni.

Szóval pislákol a fény az alagút végén.