A The Dillinger Escape Plan dobosa is új bandával nyomul

Igazából azért rohadtul kontraproduktív, hogy a Dillinger’ dobosával dolgozik a No Machine, mert így már megint a Dillingerről beszélünk (ahogy a Killer Be Killed esetében is, legalábbis részben), ahelyett, hogy magáról a dalról értekeznénk, vagy az érkező self-titled EP-ről. Hogy miért? Mert a rövid nóta lényegében semmit nem árul el arról, milyen is lesz majd a komplett EP, az utóbbi hónapok supergroup-dömpingje pedig már kicsit érzéketlenné tett minket a nagy neveket felvonultató csapatok iránt.

Van újabb Antemasque dal is, amivel Omarék továbbra is hozzák az előzőek minőségét (bár az rejtély, hogy ehhez miért kellett új név, ha már változtatni akarnak, azt kb. kilenc éve meg kellett volna tenni), és bár lassan úgy igazolnak ide-oda a zenészek, mint a futballisták, még mindig sokkal szívesebben írunk ilyen bandákról, mint mondjuk a hűdeizgi új Miss May I dalról.