A Talentométer-győztes Red Swamp új videoklippel hangol debütáló nagylemezére

red swamp

A fővárosi stoner-sludge metal zenekar Red Swamp nem sokkal több mint egy éves fennállása alatt gyors ismertségre tett szert a hazai undergroundban. Háromszámos debütáló EP-jük egy minőségi formáció képét festette, akik ráadásul élőben sem adják lejjebb a színvonalat, el is hódították az A38 Talentométer fődíját 2015-ben. A Tiszassippi című debütáló nagylemezükre hangolódva a formáció a “Bitter Paradise” című dalhoz forgatott egy új kisfilmet is, ami a csapat zenekari életébe igyekszik betekintést nyújtani. A szeptember 21-én megjelenő albumon helyet fog kapni az EP három tétele, illetve 5 vadonatúj dal is. További érdekesség egyébként, hogy az anyagon nem kisebb név jegyzi a hangmérnöki munkát, mint Jens Bogren, aki korábban olyan bandákkal is együtt dolgozott már, mint a Soilwork vagy az At the Gates , így a megszólalásra úgy gondoljuk, hogy nem lesz majd panasz.

A megjelenéssel egy időben a zenekar  a szegedi Dungaree társaságában kezdi el járni az ország (és a környező országok) klubjait, a pontos dátumok a következők:

szept. 17 – Székesfehérvár, Nyolcas Műhely
szept. 30 – Budapest, A38 – csak Red Swamp + Stereochrist
okt. 7 – Szombathely, Végállomás
okt. 14 – Kecskemét- Kilele
okt. 15 – Wiener Neustadt (A), Triebwerk – csak Red Swamp
okt. 21 – Arad (RO), Club Fles – csak Dungaree
nov. 18 – Nyíregyháza, Romkert
nov. 19 – Satu Mare (RO), Backdoor
nov. 25 – Szarvas, Zebra
nov. 26 – Békéscsaba, Csehó
dec. 2 – Dunaújváros, Kaptár
dec. 8 – Szeged, IH
dec. 9 – Subotica (RS), Mladost
dec. 16 – Esztergom, Sportalsó
dec. 29 – Budapest, Dürer Kert

És íme az új kip: