A System’, a blink, Jon Davis és Oli Sykes is fellép Chester emlékkoncertjén

linkin park

Október 27-én a Linkin Park nagyszabású emlékkoncertet tart a júliusban elhunyt Chester Bennington emlékére, vagy ahogy ők fogalmaznak, „az életet ünnepelik, Chester Bennington tiszteletére.” Az eseményről eddig annyit lehetett tudni, hogy Los Angelesben, pontosabban a híres Hollywood Bowlban rendezik meg, és Mike Shinodáék mellett egy egész sor vendégelőadó is színpadra lép majd. A pontos névsort a zenekar jelenleg is szervezi, de egy csokornyi vendéget már bejelentettek, köztük jó pár igazi nagyágyút is:

  • a System of a Down (Daron Malakian, Shavo Odadjian, & John Dolmayan)
  • Jonathan Davis (Korn)
  • a Blink-182
  • az Avenged Sevenfold (M. Shadows és Synyster Gates)
  • Kiiara
  • Oliver Sykes (Bring Me the Horizon)
  • Ryan Key (Yellowcard)
  • Machine Gun Kelly

Már most ott tartunk, hogy ha ennyiben meg is áll a dolog, már az is világra szóló lenne, de a tervek szerint a következő napokban-hetekben még további neveket is bejelentenek majd.

A zenekar egyébként még 2014 nyarán adott egy ugyancsak vendégekkel teli koncertet meglepetésként az az évi Warped Tour egyik kaliforniai állomásán, ahol olyan arcok ugrottak be a bandával zenélni, mint Jeremy McKinnon (A Day to Remember) vagy Mike Hranica és Jeremy dePoyster (The Devil Wears Prada), de szintén ott volt a mostani listáról Ryan Key és Machine Gun Kelly is. Az a buli a Linkin Park egyik legkülönlegesebb koncertjeként vonult be a történelembe, nézzünk is bele pár szám erejéig:

Persze mindez eltörpül amellett, hogy mennyire furcsa lesz a zenekart az igazi hangja, a szíve, a lelke, Chester nélkül látni és hallani. Az már most egészen biztos, hogy sokat fogunk még beszélni erről a közelgő eseményről.