A Sum 41 énekese kórházba került az ital miatt!

Deryck Whibley, a Sum 41 énekese köztudottan már régóta küzd alkoholproblémákkal, amelyek most a saját bevallása szerint is a fejére nőttek, ugyanis “minden este keményen italozott”. Ezúttal, azonban a szervezte nem bírta tovább és kórházba szállították máj és vese elégtelenség miatt. Az énekes a nehéz helyzete ellenére bizakodó és már a következő albumra szánt ötleteit is pedzegette közleményében. Az eset egyébként Deryck magánéletét végignézve nem meglepő, ezért csak önmagunkat ismételnénk a legutóbbi róla szóló cikkünkből: “A harmincnégy éves kanadai punk rocker tizenkilenc éves kora óta viszi zenekarát, akiknek legutolsó albuma 2011-ben jelent meg Screaming Bloody Murdecímmel. Kapcsolata Avril Lavigne énekesnővel tizenhét évesen kezdődött, de csak tizenkilenc évesen kezdtek el járni. Hat évvel később Velencében kérte meg a kezét, és egy évre rá Kaliforniában házasodtak össze. 2010-ben váltak el. De hogy miért fontos ez? Azért mert szinte bizonyos, hogy Deryck lerobbanása erre vezethető vissza, arról nem is beszélve, hogy minden valószínűség szerint élete legrosszabb pillanata lehetett, amikor megtudta hogy volt felesége Chad Kroegerrel, a Nickelback énekesével fog összeházasodni (akik azóta közös dalokkal árasztják el a világot). Ezt ellenségének se kívánná az ember! Reméljük, Derycknek sikerül talpra állnia a közel jövőben!” Jobbulást!