A nap, amikor Oli Sykes összetörte a Coldplay asztalát

ldfsdfertgr[1]

Furcsa sztorik születnek mostanában egy-egy zenei díjátadó alkalmával. A hét elején Los Angelesben az August Burns Red tagsága szorult be egy liftbe a Grammy-re menet, most meg a Bring Me the Horizon londoni NME díjátadós alakításáról beszélhet majd pár napig az internet. Nem is azért, mert a banda még a szokásosnál is szétesettebben adta elő a Happy Songot, hanem mert Oli Sykes énekes a dal felénél szépen lemászott a színpadról, fel a nézőtérre, ahol végül a Coldplay asztalát is megmászta, poharakat és üvegeket nem kímélve. Csakhogy az asztal nem bírta el a terhelést, és összetört alatta – hősünk ezután végül egy korláton headbangelve fejezte be a számot.

Sykes a show után (valószínűleg nem szomjasan) azt nyilatkozta, hogy nem a Coldplay ellen tüntetőleg hajtotta a végre az akcióját, csak úgy gondolta, talán kicsit magasabbról majd jobban hallja saját magát, és hát éppen pont Chris Martinék asztala esett neki útba. Martin pedig elmondta, hogy eddig nem is hallott Bring Me the Horizonról, de tetszett neki a mutatvány, „nagyon rock & roll” volt.

Az alábbi videón valamivel jobban lehet látni a konkrét asztalmászós akciót, hallani viszont annál kevésbé.