A Megadeth basszusgitárosa eltörte a lábát a Rockmaratonon, a zenekar lemondta a koncertet

davidellefsonfoot2016_3_638

Kép: blabbermouth.net

Mint tudjátok a Megadeath volt az egyik headliner fellépője az idei Rockmaraton fesztiválnak, a fellépésük pedig július 15-re volt leszervezve, de végül a zenekar, pontosabban Dave Mustaine lemondta a bulit, mert a dunaújvárosi fesztiválon a zenekar basszusgitárosa, David Ellefson eltörte a lábát.

A baleset hírét Dave Mustaine egy Periscope üzeneten keresztül kürtölte a világgá, amely szerint Ellefson a Rockmaraton területén (egyes meg nem erősített hírek szerint a backstage-ben) való sétálás közben esett el és szenvedte el a sérülést. A Rockmaraton fesztivál szervezői pedig azonnal cselekedtek, mentőt hívtak, amely a zenészt a Szent Pantaleon kórházba szállította Dunaújvárosban, ahol sínbe tették a lábát. A híresztelések szerint Ellefson remek hangulati állapotban volt ahhoz, hogy folytassa a koncertet, még selfie-ket is csinált a mentősökkel, miközben visszahozták a fesztivál területére, hogy végül a Megadeth így is fellépjen. Ellefson mellett Dave Mustaine is úgy gondolta, hogy tudják vállalni a koncertet, majd az utolsó pillanatokban mégis lemondták, és a Megadeth európai turnéjának következő állomásán, Szlovákiában a Harley Days fesztiválon sem fognak fellépni ma este. Fontos tudnivaló, hogy a banda a története során soha nem mondott le koncertet sérülés miatt, pedig előfordult már ilyen korábban. Emellett fontos még megjegyezni, hogy ugye az a második alkalom, hogy elmaradt zsinórban a Megadeth aktuális bulija Magyarországon, még 2014. júniusában léptek voltak fel az Aerodrome fesztiválon, de akkor ugyancsak Ellefson miatt voltak rákényszerülve a buli lemondására, akkor családi tragédia miatt nem vállalta a turnét.

13690710_10154986863596521_3017811850049265975_n

Kép: Rockmaraton fesztivál facebook oldal

A szervezőknek végül sikerült rákényszeríteni a Dave Mustaine-t, hogy kiálljon a közönség elé és bocsánatkérés mellett elköszönjön tőlük, ugyanis a banda ezt sem akarta megtenni, csak ott akarták hagyni a fesztivált ráhagyva ezt a felelősséget is a szervezőkre. Az index.hu információi szerint a zenekar több tízmillió forintjába került a Rockmaratonnak (ötcsillagos hotel, a megfelelő hangtechnika és miegymás miatt), ezért a „a szervezők akár peres úton is, de vissza akarják kapni a pénzüket”. Az, hogy a zenekar és/vagy a Rockmaraton fesztivál hogyan fogja kárpótolni a rajongókat (sokan csak emiatt vettek napijegyet a fesztiválra), azt nem tudni. Bízunk benne, hogy a Rockmaraton valahogy viszontlátja a koncert leszervezésébe fektetett pénzt, mert ha egy Axl Rose vagy Dave Grohl tud egy erre kialakított szék/tolószékben ülve koncertet adni, úgy David Ellefson is tudott volna. A szervezők ezt elvileg fel is ajánlották a zenekarnak, de a turnémenedzser és Dave Mustaine hallani sem akartak róla. Kíváncsian várjuk a történet további folytatását. Mindenesetre innen is jobbulást kívánunk David Ellefsonnak!