A Converge gitárosával vette fel új lemezét a Russian Circles

russiancircles_strong2

A poszt-rock és a poszt-metal találkozásának egyik legjobb bandája a Russian Circles, a diszkográfiájuk hemzseg a jobbnál-jobb albumoktól, de talán az első két lemezük, az Enter és a Station azok, amelyekkel igencsak kimagaslottak e két műfaj szimbiózisának a zenekarai közül. Utoljára 2013-ban jelentkeztek nagylemezzel, akkor a Memorial egy újabb remek album lett, ugyan karcsúbb dalstruktúrákat, tömörítettebb és ismétlődőbb szerkezeteket kaptunk, mint eddig, a stílusukat viszont mégis még mindig remekül skálázták az eddigi egyik legjobb lemezfelvételükön. Éles és hangos dobok, valamint nagyon vaskos gitármunka jellemezte a fiúk legutóbbi munkáját, így igencsak érdeklődtünk, hogy mit fognak kihozni a következő albumból, ami idén meg is érkezik! A banda bejelentette, hogy Guidance címmel augusztus 6-án megjelenteti legújabb lemezét, amelyet a God City Studios-ban vettek fel a Converge gitárosánál, Kurt Ballou-nál. A keverést is Kurt végezte, míg a maszter Carl Saff munkáját dicséri. Az album borítóját és a lemezbejelentő videót Ben Chisholm készítette, amelybe itt bele is hallgathattok: