10 magyar lemez, amit már nagyon várunk

Ugyan még csak két hónap telt el az idei évből, de egyelőre nem panaszkodhatunk sem az itthoni koncertéletet illetően, sem pedig a hazai zenekarok aktivitásával kapcsolatban – mi sem jelzi ezt jobban, mint az, hogy ennek a cikknek a tartalomlistája rendkívül gyorsan összeállt. Nem mennénk bele olyan fejtegetésbe, hogy ez az év a hazai kiadványok terén jobbnak vagy rosszabbnak ígérkezik-e a tavalyinál, de az biztos, hogy nagyon jó érzés, ha ennyi remek zenekar közelgő anyagait kell fejben tartania az embernek. Természetesen vannak, akik kimaradtak (pl. a hamarosan új dalokkal jelentkező Wasted Struggle és az EP-jét a nemzeti ünnepen kiadó PETOFI), de valamilyen formában róluk is értekezni fogunk.

Christian Farkas fényképe.

ORIENT FALL

Legutóbb tavaly áprilisban adott hírt magáról a budapesti Orient Fall, amikor a srácok a Bridge To Solace-emlékkoncertünkön előadott Hail Gothenburg átiratát osztották meg az érdeklődőkkel. Az eltelt közel egy év látszólag csendben telt, a háttérben azonban csak elkészült a zenekar bemutatkozó nagylemeze: a Fractals idén jelenik majd meg, és ez lesz az első anyag, ahol már a zenekar új dobosa, az Octahedből is ismerős Rókusz András lesz hallható. Az otthoni körülmények között felvett lemez a srácok eddigi legegységesebb és legletisztultabb anyagának ígérkezik, ami átvezetőkkel együtt is nagyjából tizenhárom friss számmal lepi majd meg a modern metalcore szerelmeseit, és a megjelenést követően biztosak lehetünk abban, hogy ismét aktívabb lesz a banda a fővárosi koncertéletben. – BD

dryvia

DRYVIA

Az egri Dryvia azért is volt az utóbbi évek egyik legnagyobb „találmánya”, mert pl. a korábbi Black Hourglass cuccokhoz képest valószínűleg sokkal több emberrel tudták megértetni, mi fán is terem így a 2010-es évek elején a screamo, még ha ők maguk messze nem is screamo zenekar, saját bevallásuk szerint sem. Viszont sikerült úgy ráhúzni a poszt-rock hangszereléssel megtámogatott screamo szenvedélyét metalcore csontvázukra, hogy viszonylag széles közönségnek befogadható lett a zene. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy április elsején olyan zenekarokkal fognak koncertezni, mint a Sarah Where Is My Tea, vagy itthonról a Pills For Side-Effects. Időközben lassacskán elkészül a Heartsick című nagylemez, amit így a felvezető dalok, playthrough videók (remek zenészek a srácok!) és egy profi imidzsklip után mi is eléggé várunk. Még akkor is, ha a legfrissebb dalok alapján kicsit el is hagyták azt a hangzást, ami miatt megszerettük őket. – BG

kátai tamás

THY CATAFALQUE

A Gire-ból is ismert Kátai Tamás sem pihen, ugyanis lassan, de biztosan készülget a hatodik Thy Catafalque nagylemez, mely várhatóan a nagy sikert aratott Rengeteghez hasonlóan ismét a Season of Mist kiadónál fog megjelenni, remélhetőleg még idén. Hogy azonban valami konkrétabb információt is említsünk, a dalok ismét meseszép és páratlan anyanyelvünkön íródik, a lemezen pedig Tamáson kívül szerepelni fog mindkét ex-Gire tag (Kónya Zoltán és Hermann Balázs) is! Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Rengetegnél várhatóan „kissé kalandosabb” lesz az új album, akkor biztosak lehetünk abban, hogy kiemelt figyelemmel érdemes kísérni a Thy Catafalque-al kapcsolatos híreket! – Benyo

tso

THE SOUTHERN ORACLE

A fővárosi The Southern Oracle nem aprózza el a lemezkészítést. Több mint egy éve tudjuk már, hogy készül a 2011-ben hatalmasat robbant Hellwakening folytatása, melyről az első nótát (Black Lights) már 2012 decemberében, a másodikat (33: Love A.C.) pedig tavaly szeptemberben bemutatták Kókai Barniék. Azóta egy Cro-Mags feldolgozást is kaptunk, mely digitális bónuszként fog helyet kapni a [HTH/LTH]-re keresztelt, többször is elnapolt nagylemezen, melyhez legkorábban is csak idén tavasszal juthat majd hozzá a kiéheztetett közönség. A felvételek jelenleg is folynak, annak ellenére, hogy a csapat az utóbbi hetekben átesett egy tagcserén is (a tavaly márciusban csatlakozott Tóth Gábor már nem tagja a zenekarnak), azt viszont konstatálhatjuk, hogy a már elkészült dalok minden eddiginél sötétebben, agresszívabban, több utalással és velősebb mondanivalóval szólalnak majd meg! – TM

lost in capital

LOST IN CAPITAL

A nyíregyházi Lost in Capital is fáradhatatlannak tűnik legutóbb megjelent EP-je óta; a Burden of Clarity c. EP-vel fellőtték magukat a hazai underground térképére, azóta pedig néhány tagcsere (legutóbb Vincze Gábor ugrott be az Orion Dawnból) kíséretében lázasan dolgoznak azon, hogy a hazai metalcore szcéna figyelmét egyre inkább magukra tereljék. Sörös Andrásék tavaly a No Silence-ben felvettek egy dalt (Lights), az Eternal Illusion Designnal karöltve pedig kidobtak hozzá egy dalszöveges videót, idén – továbbra sem elhagyva az Adept, Architects stb. zenekarok útvonalát – kiadták a még annál is jobban sikerült Voidot, amelyhez egy újabb remek videó készült. A srácok jelenleg még nem gondolkoznak nagylemezben, az idei terveik között a második EP elkészítése, felvétele és kiadása, valamint az első videóklip megvalósítása áll. Az új EP a zenekar tervei szerint ősszel érkezik, ha az anyagi oldal is rendelkezésre áll, e tényezőt figyelembe véve későbbre csúszhat, de idén minden bizonnyal megjelenik. Volt lehetőségünk hallani a csapat egy nagyon friss demo felvételét, amely minden bizonnyal az idei EP részét is képezni fogja, annyit elárulhatunk, hogy a srácok úgy tűnik valami teljesen újjal, az eddigi munkáikhoz képest frissebb megszólalással és stílussal kívánnak visszatéri, az érzelmi kontextus fontos szerepet fog kapni. A zenekar minőségi munkáit figyelembe véve mi erősen várjuk a csapat második EP-jét, amely feltehetően – a bizalmunkat a srácoknak megszavazva – az idei metalcore (?) mezőny legfontosabb kiadványai között fog szerepelni. – BB

STUBBORN

Már a bemutatkozó Grab the Key EP alapján rászolgált a kerekegyházi Stubborn zenekar arra, hogy első albumuk a hazai várólista szerves része legyen, de igazából az élő teljesítmény és a 6041/Eternal Emptiness kislemez, illetve az azokban a dalokban hallható fejlődés mértéke az, ami miatt már nagyon kíváncsiak vagyunk a The Ache of Love-ra – pláne, hogy azóta két új dalt is lelepleztek, hiszen közeleg március 14., a megjelenés napja. Ugyan a metalcore nem a legerősebben teljesítő műfaj mostanság, de nagyon úgy tűnik, hogy idén talán ebben lesz a legerősebb a hazai felhozatal. – JÁ

GHOSTCHANT

Több nagy oka is van annak, hogy a Ghostchant második négydalos EP-je sem maradhatott le a várólistáról. Azt, hogy a banda felállása mennyire all-star, már részleteztük, de persze a nevek mit sem érnének, ha a bakeliten is megjelenő Slaves nem sikerült volna úgy, ahogy – önmagában az a négy dal elég ahhoz, hogy számoljuk a napokat a szintén tematikus folytatás(ok)ig. A Nationsnek ugyan még nincs dátuma, azonban a megjelenésének környékén fog majd debütálni élőben a csapat, ami az év egyik leginkább várt eseménye. – JÁ

dead

NEW DEAD PROJECT

Tavaly mindössze 18 másodpercet kaptunk abból, hogy hogyan hangzik az, ha az ismét angol nyelvre váltó New Dead Project élére az Idoru korábbi énekese, a grafikusként is tevékenykedő Bödecs András áll, azonban ennyi is meggyőzött minket arról, hogy bármi is érkezzen tőlük, az nagyot fog szólni, hiszen az And Then Something Went Terribly Wrong az év egyik legjobb pillanata volt itthon. Egyelőre annyit tudni, hogy nemrég stúdióztak, és egy 6-7 számos anyagot rögzítettek, amelyeken számos régi dal Andy-féle verziója is jelen lesz az újak mellett.

our youth

OUR YOUTH

Azt valahol, nagyon mélyen, Cannibal Corpse rajongóként eltöltött tinédzser éveinkre visszagondolva megértjük, ha nem tetszett valakinek Béky Patrik hangszíne, de minden tisztaének-ellenes tegye a szívére a kezét, és úgy mondja, hogy nem fog legalább egy esélyt adni az Our Youth-nak az Aetrigan egykori frontemberével, Kis Péter Gábriellel a mikrofonnál. Erős a gyanúnk, hogy az eddigi dalok is jól fognak neki állni az elkövetkezendő koncerteken, hát még akkor mit fogunk szólni, amikor majd elkezdenek szállingózni az új dalok az új EP-ről, amit áprilisban rögzít a csapat. És itt igazából meg is állhatunk az egyelőre cím nélküli EP-vel kapcsolatos találgatásokkal, a lényeg úgyis az, hogy új, karakteres énekessel és konstans fejlődést mutató dalokkal hogy a francba ne érdekelne minket a jövőben is az Our Youth? – BG

apey

APEY AND THE PEA

Még ki se hevertük a Devil’s Nectar miatti nyakfájásunkat, Apey-ék máris új lemezt kívánnak a nyakunkba zúdítani. A Hellish című anyagban (melyről amúgy egy interjúban elég bőségesen beszél Apey és Prepelicza Zoli) az a különleges, hogy lényegében már tavaly nyáron, a Devil’s Nectar megjelenése után megindult a dalírás, így történhetett, hogy rekord idő alatt elkészült a banda egy nagylemeznyi dallal. A már említett interjúnkban debütált dalrészlet alapján nem mentek messzire az előd sludge/stoner örömzene vonaltól. Még szerencse, mert úgy tűnik, külföldön is érdeklődés van a csapat muzsikája iránt: a közeljövőben elvileg Oroszországba mennek játszani, a nyugatabbra fekvő tájakon pedig az általunk is kedvelt Ken Mode menedzsere igyekszik majd jó hírüket kelteni. Így aztán az sem kizárt, hogy az év végi hajszában már a nemzetközi mezőny részeként üdvözölhetjük az Apey and the Pea-t, ezért aztán a Hellish csont nélkül az év egyik legjobban várt lemeze. — BG