2012. április 8.
Jóformán borítékolható volt a minőségi szórakozás ezen az estén hiszen a magyar underground legtehetségesebb fiataljai mellett a szinte már hazajáró osztrák ShowYourTeeth is képviseltette magát a Dürer Kert VIP termében amiről már előre lehetett sejteni, hogy lesznek bajok a zenészek beállások alatt szerzett tapasztalataiból. De persze nem engedtem, hogy bármi is elvegye a kedvem a felhőtlen mulatozástól, hiszen ezúttal már jó előre bevéstem a naptáramba a dátumot, mert már elég kellemetlenül érintett, hogy eddig a napig még egyetlen egyszer sem sikerült elcsípnem élőben a SYT csapatát.
A fél nyolcas beengedést követően nem kellett sokat várni a Téveszme koncertjére, akikkel kapcsolatban fontosnak érzem leszögezni, hogy valamilyen érthetetlen okból kifolyólag nem hogy elkerült engem a szerkesztőségen belül kialakult általános ámulat, de valahogy szinte teljesen kimaradt eddig a csapat munkássága. Így hát hatványozott érdeklődéssel vártam, hogy megtörjék a csendet. A jóformán minősíthetetlen hangzás ellenére viszont szinte azonnal rajongója lettem a zenekarnak! Az előadásmód és a színpadi munka mellett a dalokból áradó szűnni nem akaró energiahullámok pillanatok alatt hatalmukba kerítettek és még az erősen kásásba hajló hangzásból is sikerült kihámoznom a lényeget, ami egy igazán kedvemre való masszív hardcore punk egyvelegként öltött testet. Eleinte kissé furcsálltam az extrém váltásokat az énekben, de valójában iszonyatosan jó minden egyes dal, amit hallottam, és gyermeki lelkesedéssel várom, hogy bepótoljam azt a bődületes elmaradást, amit a srácok munkásságának ismeretének hiánya jelentett eddig a számomra. A koncert előrehaladtával pedig szépen kezdték módszeresen ellepni a színpadot a közönség tagjai is, akik nem voltak rest időről időre önjelölt énekesnek is felcsapni. A koncert végeztével pedig a Nagy Viktor énekessel váltott néhány szó pedig csak tovább erősítette szimpátiámat a Téveszmével szemben, akik remekül megalapozták a hangulatot! Engem teljes mértékben meggyőztek.
A The Sharon Tate-et ellenben régi jó ismerősként üdvözölhettem a színpadon, viszont már jó ideje nem láttam őket színpadon és kíváncsi voltam például az új ep nótáira is, hogy hogyan muzsikálnak élőben. Nos, ha van olyan banda akikre rá lehet mondani azt, hogy igazán örömteli látni és hallani, hogy az idők során mennyit fejlődtek, akkor az egészen biztos, hogy ők! Tóth Gábor gitáros és Pillinger Tamás basszer is nagyon jól zúztak, mozogtak a színpadon az „öregek” mellett, akikkel ellentétben viszont a sampleres személyében rátaláltam a kakukktojásra, mivel sokszor azt az érzést keltette bennem, mintha ő maga sem tudná, hogy miért is áll a színpadon. Persze az is lehet, hogy csupán a hangosítás áldozatává vált a tevékenysége, mert hogy én egy árva plusz hozzáadott hangot nem hallottam a koncert alatt, az biztos! A közönség itt már még komolyabb fordulatszámra kapcsolt, és a Cube EP dalai mellett természetesen nem hiányozhatott az olyan régebbi sláger sem, mint a Candy, ami alatt valahogy minden egyes alkalommal történik valami malőr, ahogy így visszaemlékszek az évek során. :) Ezúttal sem volt másképp:
A ShowYourTeeth tavalyi nagylemeze ugyan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, azért az idők során megbékéltem vele valamelyest, de persze bíztam benne, hogy minél több dalt fognak játszani a fantasztikus bemutatkozó albumról. Ahogy arra számítani lehetett, a World Denier intrójával és az azt követő Trapped Sovereigns kettősével indult a buli, amit a közönség egyfajta langyos lötyögéssel honorált. Aztán eldörrent még az új korongról a Shut Eyes, a Shipwrecked és a Catching Colds at the Top of the World is, hogy aztán végre a Forecast albumról kerüljenek elő a megaslágerek. Jól érezhetően ezt már a publikum is jobban komázta, de valahogy számomra hiányzott az átütő erő a srácok játékából. Például jól láthatóan/hallhatóan Michael Salem énekes sem volt éppen csúcsformában. Kihagyott részeket, vagy például TSO Barni vendégszereplése alatt is látványosan próbálta összeszedni magát a színpad szélén nagy zihálás közepette. Sajnos picit csalódás volt számomra a koncert, és ez a két részre osztott setlist is kissé fura volt. Azért még így is nagy élmény volt élőben hallani a Surrended by Heaven and Sea-t, vagy zárásként az abszolút kedvenc Bruises Like Medals-t, ami egy óriási pozitív meglepetés volt, hogy játszották. Egyébként mások is azt mondták, akik látták már a bandát korábban, hogy nem ez volt a legjobb SYT koncert, amit hallottak.
És akkor el is érkeztünk az este fő attrakciójához, az abszolút csúcsponthoz, a The Southern Oracle produkciójához. A jól megszokott intrót követően a Hang ’em in the Front Yard képében pedig el is szabadult az a bizonyos nagybetűs POKOL! Egyértelműen és ellentmondást nem tűrően mostak le mindent és mindenkit ezen az estén. Végre iszonyatosan megszólalt a terem (a lehetőségekhez képest, persze), miközben a színpad minden egyes szeglete centiről centire be lett lakva. Kezdettől fogva szeretem a srácok muzsikáját, de jól érezhetően ők is iszonyatosan sokat fejlődtek. Barni pedig egy rendkívül erős frontemberré nőtte ki magát, na nem mintha korábban gondok lettek volna vele, de ez, amit itt láttam és hallottam egész egyszerűen világszínvonalú volt! Természetesen a közönség minden egyes tagja teljes extázisban tombolta végig az összes dalt. Sőt, két fiatalember lényegében állandó vendégei lettek a színpadnak és szegény Barninak minden egyes alkalommal úgy kellett harcolnia a mikrofonért. Félre ne értsetek, csípem én az ilyesmit (és én magam is szeretek vendégénekelni a kedvenc dalaimban), de egy idő után már túlzásnak éreztem a mikrofonbitorlást. Főleg, hogy azért a szövegismerettel is akadtak gondok bőven. De ezt is rendkívül profin kezelte Barni. Viszont nem lenne teljes és pártatlan a beszámolóm, ha nem adnék hangot a hiányérzetemnek, amit Maczák Márk dobjátéka hallatán éreztem. Jó dobos a Márk meg minden, de egyszerűen Simi után ez így ebben a formában nem volt összehasonlítható a lemezen hallottakkal. Míg Simi egy jó terminátorként pörgette végig a koncerteket, addig azért látszik, hogy Márknak erősen meg kell küzdenie a témákkal itt-ott. De mindettől függetlenül így is egy bődületesen nagy koncertet nyomtak a srácok, és nem csak nekik, de az est összes fellépőjének és az Ascension 46 stábjának is nagy köszönet ezért a kiváló hangulatú buliért, amit a Scarlet and Gold című tétellel zárt a szegedi brigád.
