The Sorrow @ A38

A korai kezdés miatt egy órával hamarabb lelépve a munkahelyemről, sietve az A38 felé vettem az irányt, ahol sajnos nem meglepő módon egy rendkívül családias hangulat fogadott, ami a hely méreteit tekintve pedig hatványozottan elszomorító látványt nyújtott. Érkezésemkor már az átszerelés ment, így az előzenekar szerepében tetszelgő The Talking Horse produkciójáról nem tudok véleményt formálni. Fél kilenc előtt nem sokkal viszont már a két évvel ezelőtti self titled anyag tamozós nyitánya törte meg a csendet gyomorba vágó erővel. Az olyan városi legendáknak igyekezett ellentmondani a földöntúli sound, miszerint üres termet nem lehet hangosítani, hiszen egész egyszerűen letépte a fejünket a sógorék előadása, miközben végig kristálytisztán érthető volt minden. Az élményt pedig csak tovább növelte a rendkívül profi fénytechnika is. A folytatásban érkező Where is the Sun? tovább folytatta a már megkezdett rendkívül magas színvonalú előadást. Az énekes/gitáros Mätze valami hihetetlen, ahogy egy az egyben visszaadja a lemezen hallható énektémákat. Nem mellesleg pedig egy igazán jó frontember, remekül kezelte mindvégig az adott szituációt, nem egyszer mosolyt csalva az egybegyűltek arcára. A családias, baráti légkört pedig tovább erősítette, amikor az egyik dalt annak a Borbás Robinak (Grindesign, Fvneral Apparel) küldte, akinek ugye több mintát is köszönhet a zenekar. Az alábbiakban megtekinthető debütáló album első két tétele megint csak tökéletes választásnak bizonyult hangulatfokozásra, és bizony a nem túl nagy létszámban megjelent, de annál lelkesebb  publikum is állandósulónak látszó mozgolódásra vetemedett. A továbbiakban pedig olyan slágerek kerültek még elő a repertoárból mint a My Immortal Guardian, a Saviour, Welcome Home, a Grief Machine, a Far Beyond the Days of Grace, a Crossing Jordan, vagy a Knights of Doom. Tehát panaszra még azoknak se volt oka, aki inkább a régi nótákért lelkesedik. A bevezetőmben emlegetett egyetlen fenntartás a The Sorrow kapcsán pedig ismét megcáfolódott, legalábbis koncertek tekintetében mindenképpen, hiszen szinte teljesen észrevétlenül telt el egy óra. A műsor végére a két gigasléger, a Sufforing Quotes és a Death from a Lovers Hand maradt mindenki legnagyobb megelégedésére. Az utolsó hangok elcsendesedését követően pedig egytől egyig készséggel álltak a rajongók szolgálatára a tagok, legyen szó dedikálásról, közös képről, netán egy kis baráti csevejről. Eddig is szerettem a The Sorrow-t, de ezután az újabb hibátlan élményt követően kategorikusan kijelenthető, hogy egyrészt azon kevés zenekarok egyike, akik izzadtságszagtól mentesen művelik a minőségi metalcore-t még napjainkban, valamint igencsak érdemes lesz odafigyelni az október 26-án megjelenő új nagylemezre, amihez ennél jobb kedvcsinálót keresve se találhattunk volna. Aki minőségi muzsikára volt kíváncsi ezen a péntek este, az minden szempontból maradéktalanul elégedetten hagyhatta el a fedélzetet! Ugyan várható volt, hogy nem fog iszonyatosan nagy tömegeket megmozgatni a csapat önálló koncertje, azért remélhetőleg ennél komolyabb érdeklődés mellett láthatjuk majd viszont legközelebb a bandát kis hazánkban.

A lehetőségért köszönet a Phoenix Music Hungary-nek.