Russian Circles, marionette ID @ Dürer Kert

Azért be kell látnunk, hogy koncertek terén 2008 októbere aranylövés-közeli túladagolással büszkélkedhetett a rétegzenei műfajok szerelmesei számára. Elvégre itt járt nálunk a svájci Neurosis-tanonc Unhold; a post-rock színtér krémjéből verbuválódott The Silver Mt. Zion; a doomjazz koronázatlan királya, a hardcore muzsikusokból álló Bohren Und Der Club Of Gore; az olasz stoner reménység Zippo; valamint a Russian Circles turnéja is elérte fővárosunkat.

A poszt-estként beharangozott esemény minden szempontból utólagosnak mutatkozott: a ’Dürer fedett koncertterme szabad értelmezésben egy poszt-egyetemi büfé (a szocreál világítás azért még mindig verhetetlen); a jegyszedés néhány szervezési malőr folytán poszt-jegyszedéssé vált (hiszen pont akkor küldtek ki minket az alábbi címszó alatt, mikor már 20 perce vártunk a marionette ID kezdését); továbbá a zenekarokról sem feledkezhetünk meg, így térjünk is a tárgyra.

Már a poszt-Sammy Sosa Bandként tisztelt marionette ID buliján is eléggé tömve volt a koncertterem, a tatabányai srácok arcán mégsem mutatkoztak az esetleges félelem jelei: tapasztalt és igencsak tehetséges zenészekkel van dolgunk, akik az ingyenesen letölthető (és helyben digipak formátumban megvásárolható) Emptiness Will Change Your Mind formájában az év egyik legfontosabb kiadványát szabadították rá a honi undergroundra. Noha koncertjüket kissé rövidnek tartottam, a debütalbum nótái még így hiteles, interaktív színpadi megformálásban részesülhettek, a koncert eleji mikrofon-gondokról pedig nem a srácok tehetnek, így azt is elnéztük mind – és itt az egy emberként tapsoló tömeg nevében beszélek. A koncert – egyenletesen magas – színvonalát tekintve is konstatálhattuk, hogy náluk jobb előzenekart keresve sem találhattak volna a szervezők az alábbi bulihoz; dinamikusan fejlődő és nemzetközileg is egyedülálló értékkel van dolgunk, amely már első szárnycsapásaival is röhögve képes kiemelkedni napjaink honi túltermeléséből…

…és ebből a szempontból ’marionette-ék rokonlelkeknek számítanak a chicagoi Russian Circles-szel, hiszen az est második fellépői szintén első lemezükkel, az Enterrel alapozták meg nemzetközi hírnevüket. Hőseink idén ismét bebizonyították, hogy a mára túltelített post-rock színtér ereibe még mindig lehet intravénásan friss vért pumpálni, elvégre a Station nemcsak folytatta elődjét, hanem alaposan fel is forgatta harapósság tekintetében a srácok hangzását, ami valahol betudható Brian Cook (ex-Botch, TAAS) csatlakozásának is. A trióvá duzzadt felállás közel egyórás koncertje felért egy modern, színházi performansszal: sötétben való felvonulás, hangulatvilágítás és szárazjég a dob mögül, valamint egy csendes és szolid levonulás, fittyet hányva a duzzadásig telt terem visszahívására. Ám ha jobban belegondolunk, hozzávetőleg nem is lehetne másként elképzelni egy ’Russian koncertet: ez bizony nem más, mint dinamikus meditáció, ahol az ember agyhullámai harmonizálnak minden egyes hangfoszlánnyal, kitisztítva a lelket a mocsoktól, s egyben kitágítva az érzékelés, befogadás korlátait. A post-rock tipikusan az a műfaj, ahol a dalok igazi értéke és időtállósága élőben dől el – a Russian Circles szerzeményei pedig kiállták a próbát, hiszen a bivalyerős hangzással bíró szett visszaadta, és felerősítette a zenekar által közvetített impressszív alapokon nyugvó üzenetet, amely az állandó változást testesíti meg. És ennél több megfejtésre talán nincs is szükség.

A koncert igazi főzenekara a post-hardcore banda These Arms Are Snakes volt, ám a srácok fellépését – sokadmagammal egyetemben – ezúttal inkább kihagytam: egyrészt egy ilyen estén nem szerettem volna kitenni magam annak, hogy az akkori, friss és törékeny élmény netán módosuljon bennem; másrészt a srácok új lemeze, a ’Swallower még mindig nem ütött be nálam, s így a (már megint?!) poszt-Botch címke is ott fityeg valahol, megbélyegzés és szűklátókörűség címszava alatt.

Összességében azt kell hogy mondjam: a Russian Circles nem véletlenül van ott, ahol; hiszen a post-rock leendő vezéregyéniségei nemcsak tudatosan készülnek arra, hogy a legjobbak legyenek, hanem egyszerűen predesztinált helyzetben vannak – és teher alatt nő is az a bizonyos pálma.