Őszinte érzelmek és fiatalos lendület – Negative Approach- és Defeater-koncertbeszámoló

14022191_1415204385161117_4509586180525714398_n

Fotók: keksz.net

Szerencsére a Defeater és a Negative Approach gárdáit lassan egyaránt hozzánk hazajáró vendégnek lehet nevezni, ugyanis többek között tavaly is mind a ketten megfordultak nálunk, sokadjára bizonyítva, hogy rendszeresen profi produkcióval kényeztetik a hallgatóságot. Minden egyes alkalommal meggyőznek, hogy ugyan más okból kifolyólag, de kiemelkedő zenekarok a színtéren, és ezt most kedden is bebizonyították, a szép számmal megjelent koncertlátogatók legnagyobb örömére. Rajtuk kívül négy kiváló hazai zenekar is tiszteletét tette a Dürer kistermében, így minden adott volt egy fantasztikus hardcore-estéhez. 

Valószínűleg a korai kezdés miatt voltak viszonylag kevesen a fővárosi Contra koncertjén, mert a produkció bizony nem indokolta a csekély nézőszámot. A zenekar májusban jött ki egy háromszámos új anyaggal, amelyen ott folytatták, ahol a kiváló 2015-ös demón abbahagyták: oi punk/hardcore a 86 Mentality vonalán, méghozzá a legjobb fajtából. Pattogós, húzós akkordmenetek, egy-két szólóval színesítve (még többet el tudtam volna viselni belőlük), melyeknek az énekes különleges mély orgánuma egy egyedi színt adott. Az összetevők kiváló összhangban voltak egymással, és a zenekar mindent megtett egy jó buliért. Pörögtek egymás után a dalok, vittek magukkal. Tovább is el tudtuk volna hallgatni ezt a tökös előadást. Abszolút kiemelkedő produkció a hazai mezőnyben. (Az énekes Nihilist pólójáért meg természetesen jár a plusz pont.)

13912731_1415203501827872_5374094807565540898_n

Őket követte a szintén budapesti Touch zenekar, akik a hardcore-t egy másik oldalról közelítették meg méghozzá D.C.-i hatások bevonásával, főleg Bad Brains-szel az élen. Rájuk már egy kicsivel többen voltak kíváncsiak, és a csapat meg is hálálta a figyelmet. Szabó Balázs énekes végig a közönség sorai közt, önmagából ki- és levetkőzve hergelte a nézőket, pörgős atmoszférát teremtve végig lekötötte a figyelmet, miközben a gitárok a monoton témázgatás helyett ötletes menetekkel színesítették a fiatalos lendülettel átszőtt produkciót. A dalok pont ideálisak voltak a 15-20 perc menetidejű műsorhoz. A bandának szintén idén jött ki egy albuma Illusion of Truth címmel, amely a második kiadványuk volt a 2015-ös bemutatkozó anyaguk után, azonban a koncerten egy eddig ki nem adott dal is megszólalt. Bizakodásra ad okot, hogy ilyen jó hardcore/punk zenekarok vannak hazánkban.

13962579_1415203811827841_5492363894425141755_n

A következő zenekar a már általunk is sokat dicsért hardcore/punk/metal formáció, a Ghostchant volt. Az északi death metal nyomasztó, húzós, agresszív elemeivel átszőtt, társadalomkritikus, dinamikus hardcore/punk egyveleg tökéletes kettősségét testesítik meg számaikban, melyeket élőben hibátlanul visszaadnak. Számaik elragadó légkörét a dalok mondanivalója és Jakab Zoltán énekes számok közti beszédei teszik teljessé, bár utóbbiak ezúttal idő szűkében sajnos kimaradtak. Viszont kiválóan szóltak a hangszerek és a vokálok is, ami egy-két kisebb kivételtől eltekintve az egész estére igaz volt. Innen is köszönet a hangtechnikusnak. A zenekar rendhagyó felállásban játszott, ugyanis Nagy Gábor gitáros helyett ezúttal a Wasted Struggle gitárosa segítette ki a zenekart. Sajnos nekik sem jutott túl sok idő, viszont amit eljátszottak, azt jól felépítették: lehengerlő kezdés, egy lassabb, nyomasztó átvezetés, majd zárásként a zenekar csúcsműve, a Shards.

14034835_1415204195161136_8780692235361366424_nEzután következett az este utolsó hazai fellépője, a Diskobra (legutóbb itt olvashattatok róluk). A d-beat/punk zenekar az este egyik legagresszívabb produkcióját tette le az asztalra, bár ez nem volt újdonság az őket ismerőknek. Nem mást hallhattunk, mint egy nyers, masszív, kiábrándult kiáltást a hazai társadalom jelenlegi helyzete ellen. Kiválóan tolmácsolta azt az elkeseredettséget, amit a hazai punk a 80-as évek óta reprezentál. Egy egyszerű gitáralapokra tett, vérmes (Mizsei Márk dobosra külön felhívnám a figyelmet), őszinte, elgondolkodtató punk koncertet adott a zenekar, melyre manapság újra egyre nagyobb szükség van a hazai undergroundban. Egy rekedten vaktában beordított segélykiáltás a fülledt magyar társadalom közönyébe.

13912365_1415204655161090_3589316576542870292_nA hazai bandák után jöhetett az est egyik fénypontja, a harmincöt éve alakult detroiti hardcore punk legenda Negative Approach, akikről már a színpadra álláskor sugárzott az alázat és a hála azért, hogy ezt csinálhatják. A kistermet belengte a füstölő illata, Harold Richardson hátat fordított a közönségnek (és egész koncerten úgy is maradt), Ron “Szürke Gandalf” Sakowski beállította a legkirályabb torzítást a basszusgitárján, majd megérkezett a frontember, John Brannon. Eszelős tekintete végig a közönséget pásztázta, miközben több évtizedes dalok mindmáig időtálló dalszövegeit köpködte a jelenlévőkre. A tagok minden egyes mozdulatából látszott, hogy a legendák a mai napig a csúcson vannak. A hangosítás ismét jól szólt, a dalok ütöttek, és a kistermet eddigre már megtelítő jelenlévők is vették a lapot. A közönség korösszetétele az este folyamán talán itt volt a legvegyesebb (természetesen a banda korából adódóan), ennek ellenére mindenki együtt lélegzett a zenekarral, és itták az énekes szavait. Egy végtelenül kedves, közvetlen zenekar mutatta meg újra, hogy ennyi év után is lehet szívvel-lélekkel zenélni a bolygó bármely pontján.

13907016_1415204848494404_1862586203495876477_nA buli utolsó zenekara a modern dallamos hardcore fenegyerekek bandája, a Defeater volt. Egy kisebb hullámvölgytől eltekintve végig pörgött a buli, ugyanis már a kezdés (Cowardice) egy olyan alapot adott az este záró fejezetének, amit nehéz lett volna elrontani, és bizony nem is hibázták el. A közönség egyből vette a lapot, circle pitek, stage dive-ok, ugrálások, bodysurfök képében, amit a zenekar hálásan viszonozott. Legjobb dalaikat hozták el nekünk a Bastards, a Hopeless Again, az Empty Glass, az Unanswered, a No Shame, a Spared In Hell és a záró Bled Out képében, amiket a közönség együtt üvöltött a zenekarral. Kifejezetten jól szóltak a hangszerek és a vokálok, Derek Archambault énekes pedig ezúttal is mindenét odaadta a közönségnek, és mi el is hittük, hogy ez minket megillet. Szintén egy őszinte, szerethető zenekart láttunk a színpadon, akiknek egy része a fiatal kora ellenére is gond nélkül tudta kezelni az est főzenekarának járó cím nyomasztó súlyát. Már a tavalyi rockmaratonos bulin lehetett látni, hogy egyre profibb a zenekar, amit a tavaly augusztus végén kiadott lemezük csak még jobban igazolt. Nincs mese, bizony felnőttek a feladathoz.

Köszönjük az intenzív élményt a zenekaroknak, a Dürer Kert munkatársainak, és nem utolsó sorban a Phoenix Music Hungary-nek!