Nagyfesztivál-kisokos: 10 dolog, amit megtanultam életem első nagy európai metalünnepén

Megfordultam már pár hazai fesztiválon, mióta legálisan ihatok alkoholt: Rockmaraton, Fekete Zaj, Fishing on Orfű; több alternatív fesztiválból is sikerült mintát vennem az elmúlt tíz (plusz) év során, ráadásul nem egyszer szólóban. Viszont idén felbuzgott bennem a kalandvágy: mi lenne, ha kipróbálnám magam egy igazi, nagy nevű európai metalfesztiválon? A gondolatból gyorsan cselekedet lett, így találtam magam augusztus ötödikén reggel egy Csehországba tartó vonaton, a vállamon a sátrammal, a zsebemben pedig a bérletemmel az idei Brutal Assault mulatságra.

Írhatnék persze egy beszámolót magáról a fesztiválról, de nem vagyok benne biztos, hogy ez túl sok emberrel rezonálna, hiszen kit érdekel, hogy egy random csaj milyen koncerteket nézett meg Csehországban? Arról nem is beszélve, hogy valahol a hatodik liter pofátlanul olcsó cseh sör magasságában elvesztettem a motivációmat arra, hogy koncertekről jegyzeteljek. Ehelyett feltettem magamnak a kérdést:

mik a legfontosabb dolgok, amiket megtanultam életem első nagy metalfesztiválján?

A választ természetesen, mint az élet legfontosabb kérdéseire, egy tízes lista adta meg. Lássuk tehát!

1. Tényleg minden nagyobb

Nagyobb színpadok, nagyobb távolságok; minden skálán sokszorozódik a méret. Amikor először megpillantottam a Sea Shepherd nagyszínpadot, szorosan mellette a Marshall nagyszínpaddal, először csak tátogni tudtam. És akkor még alig láttam valamit a fesztiválból; hol volt még a kígyózó büfésor az ezerféle étellel, a sört ipari mennyiségben, maximális hatékonysággal csapoló sörsátrak, de ami a legfontosabb: a színpadok közti távolságok. Itt a koncertről koncertre szaladást bizony szó szerint kellett venni, simán volt öt-tíz perc séta két helyszín között. Emiatt észrevétlenül szaladtak is fel a kilométerek, nem csoda, hogy az esti órákra már azt kerestem minden szabad percemben, hogy hol tudnék leülni kicsit.

2. Meg kell válogatnod a csatáidat

Négy napon keresztül (ha a bemelegítő estét nem számolod) koncertek délelőtt fél tizenegytől éjjel kettőig; a nagyszínpados koncertek között vékony öt perc szünet van, a többi közt talán egy kicsit több, de annyi kell is, hogy átérj a fesztivál egyik pontjáról a másikra. Ha az ember nem figyel, egyrészt nagyon gyorsan eltelítődik impulzusokkal (meg sörrel), másrészt egy ponton túl fizikailag is megterhelő ennyi mindenen részt venni.

Érdemes eldönteni, melyik koncert az, amire az ember mindenképp tip-top formában szeretne érkezni,

és melyik az, ahol elég csak valahol halló-látótávolságban elücsörögni, vagy esetleg teljesen elengedni, és helyette becsüccsenni az árnyékba egy pohár vízzel (haladóknak gyömbérsörrel). Így garantáltan nem adja fel az ember szervezete a harcot a kedvence koncertje alatt.

3. A FOMO elkerülhetetlen

Előző pontunkhoz szorosan kapcsolódik: több színpad, előadások, kiállítások, játékok, off-programok - esélytelen mindenen részt venni, amit otthon jó előre becsillagoztál magadnak a kis programfüzetedben.

Egyszerűbb elfogadni, hogy egy-két program bizony ki fog maradni, mint folyamatosan elszaladni az egyik koncert első felénél,

hogy odaérj egy másik koncert második felére. Egyszerűbb azt előnyben részesíteni, amit éppen a legjobban élvezel, és akkor biztosan nem ér csalódás - ez a története annak, hogy miért maradtam le a Pig Destroyerről egy chilievő verseny javára. Ez kívülről talán nem tűnik a legérettebb döntésnek, de egyszerűen jobban szórakoztam azon, ahogy tizenöt szakállas rocker térden állva okádik tejet egy vödörbe, mint egy grindcore koncerten.

4. A tömeg valódi

Nincs olyan koncert, amin lézengenek. Nincs olyan opció, hogy “majd hátul megállok valahol”. Ha át kell jutni egyik színpadtól a másikig, azt is mérlegelni kell, hogy vajon mikor melyik útvonal a forgalmasabb (egy fesztivál-waze kifejlesztését nagyon támogatnám), mert hosszú perceket veszíthet az ember, ha a sűrűbb ösvényt választja. Előfordult, hogy egy kisebb színpad elől a tömeg nemcsak hogy lassan szivárgott el egy koncert után, hanem kínosan hosszú ideig csak tömött sorokban álltunk mozdulatlanul, tehát ha valakinek tömegfóbiája van, a délutáni-esti órákban bizony nehéz élete lesz egy ilyen rendezvényen. Ha viszont bírod az ilyesmit, akkor pont ez a tömeg adja meg azt a monumentális érzést, ami miatt az ember hatalmas metalfesztiválokra jár.

5. Anyádnak igaza volt

Tényleg kell a naptej-sapka-füldugó kombó. Délelőtt tizenegytől egy böszme nagy színpad előtt aszalódni augusztus derekán nem vicc, tűzoltóautóról locsolás ide vagy oda, bizony az ember bőrrákra gyűjt, ha nem veszi komolyan a nap elleni védelmet. És füldugót sem véletlen árultak a fesztivál területén belül több helyen is, elég nagyot dörrennek azok a bizonyos hangfalak, főleg ha az ember egész nap alattuk szeretne állni.

6. Teljesen legális fényes nappal deathcore-ra veretni

Mint valakinek, aki kis fesztiválokhoz szokott, nekem talán az volt a legszokatlanabb, hogy nincs semmiféle ébredezés, semmiféle egyszálgitáros vagy elektronikus elszállós előjáték; 10:30-kor bedugják a dugót a konnektorba a nagyszínpadon, és onnantól kezdve megy a csirkedarálás. És bár eleinte voltak kétségeim, hogy vajon hogy néz majd ki egy mosh pit ebéd előtt, a Brutal Assault megmutatta: pont ugyanúgy, mint vacsora után, csak fényes nappal jobban látszik.

7. A legnagyobb név lehet a legnagyobb csalódás

Bár a tömeg mérete és a már felemlegetett csaták megválogatása miatt nem minden headlinert néztem meg, akik érdekeltek volna, azért így is be-becsúszott néhány komolyabb nagyszínpados koncert, és némelyik sajnos csak arra volt jó, hogy megtanuljam, a nagy elvárásokhoz nagy csalódások tartoznak. Szerencsére viszont senki nem fog pisztolyt a fejemhez, hogy végigálljak egy élvezhetetlen bulit, valamint még mindig egy fesztiválról van szó, ahol szimultán számos programból lehet válogatni. Így történt, hogy ez a szerkesztő állkapocsrepesztő ásítások közepette vonult át a Mayhem koncertjéről egy random amerikai belezős tech death produkcióra, ami sokkal izgalmasabbnak bizonyult. A név és a színpad mérete sem kötelez: sem egy bandát arra, hogy eszméletlen bulit hozzon, sem pedig egy rajongót arra, hogy végigácsorogjon egy középszerű produkciót.

8. Nem tudsz kitűnni a tömegből

És most nem is csak arra gondolok, hogy míg a munkahelyemen mindenki felismer, mint “a tetovált metalos csaj a C2-es laborszintről”, itt a bandás póló / hosszú haj / bakancs szentháromságról indul a licit. Aztán erre jönnek a corpse paintes fiúk, gótruhás lányok, neccharisnyák, hámok, fura fejfedők - még erre sem kapja fel az ember a fejét -, és a végén ott vannak a fullosan jelmezbe öltözött fesztiválozók. És az a durva, hogy még ezt is meg lehet szokni. Lehet, hogy máshol komoly nyakreccsenéseket okozna a sörsor mellett elhaladva, de Brutal Assaulton a szemem sem rezdült, amikor elhaladt mellettem egy Nazgul, Hófehérke vagy Jézus. Az én kis visszafogott bajor népviseletem sem keltett feltűnést, csak egy nagyon kedves, jól szituált idősebb hölgy kért meg, hogy hadd fotózza le, mert nagyon szép (talán ő volt a leginkább feltűnő látvány a szolid kardigánjával).

9. A zuhanyzás túl-, az angol WC alulértékelt

Mivel főleg a Fekete Zajon szoktam bulikázni, ahol tip-top vizesblokkok vannak a nagyszínpadtól három perc sétára, megszoktam, hogy ha kedvem tartja, akár két koncert között is kiugorhatok egy gyors zuhanyra. Megváltoznak azonban a prioritások, ha a kempingem huszonöt perc sétányira van a fesztivál bejáratától, és még csak meg sem éri ennyit gyalogolni, mert meleg víz garantáltan nem lesz a konténerzuhanyzóban. És ilyenkor jön jól egy csomag mandula illatú Zewa nedves törlőkendő… De senki ne aggódjon, utánajártam: a nemzetközi űrállomáson is nedves törlőkendővel tisztálkodnak az űrhajósok, szóval nem egy igénytelen görény vagyok, csak talajűrhajós.

10. Magyarok, magyarok mindenhol

Bár tudtam, hogy nem csak én veszem nyakamba a távolságot kis hazánkból, még így is meglepődtem, mennyi honfitársammal találkoztam a fesztiválon. Ezzel már azelőtt szembesültem, hogy beléptem volna a rendezvény területére: épp a sátramat vertem fel, amikor pár parcellával arrébbról egy jól artikulált “bazmeg” ütötte meg a fülem. Gyorsan kiderült, hogy nem egy elszigetelt esettel találkoztam: a továbbiakban vagy épp régi ismerőseim kerültek elő, vagy újakat szereztem, de összesítésben estére általában az anyanyelvemen csacsogtam egy takonyfeketébe öltözött társasággal, pár korsó jéghideg Pilsnerrel a kezünkben.

+1. A Gutalax egy dolog

Mármint hogy a zenekar (kötve hiszem, hogy magára a gyógyszerre szüksége lett volna bármelyik sörön és blast beaten élő fesztiválozónak). Hallottam már a hírhedt cseh goregrind (paródia) zenekarról, és úgy döntöttem, miért ne, csak megnézem már magamnak ezeket a kópékat, ha már ennyit utaztam. Nos, ugyanígy döntött még aznap sok-sok ezer másik ember is - szerintem nem túlzás azt mondani, hogy ugyanannyian voltunk, mint Gojirán (bármilyen szomorúan is hangzik ez). Az élmény szavakkal leírhatatlan: szkafanderbe öltözött, WC kefét lóbáló emberek, felfújt labdák-cigik-faszok, az erőd falairól a közönségbe dobált WC-papír gurigák, és valódi toi-toi-on való crowdsurfing - minden elvárásomat minden irányba túlmúlta a Gutalax koncertje. Nem mondom, hogy a fesztivál legemelkedetteb pillanata volt, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem szórakoztam jól legalább húsz percig a kakofón (vagy kakafón?) káoszon, mielőtt fedezékbe vonultam egy sörsátorba, és elhatároztam:

ha másra nem is, de arra biztosan jó volt ez a koncert, hogy lehetőségem legyen elsütni a beszámolómban a “fosh pit” kifejezést.

Hogy a listámmal meghoztam vagy elvettem az olvasó kedvét a nagy európai metalfesztiváloktól, azt nem tudom. Az viszont biztos, hogy bármilyen kimerítő is volt, én nagyon élveztem, és jövőre naptejjel, sapkával, füldugóval és kényelmes cipővel felszerelkezve újra neki fogok veselkedni a Brutal Assaultnak. Addig meg még van időm kipihenni magam.

Fotók: Brutal Assault facebook