Lamb of God @ Arena, Bécs

Lamb Of God, Job For A Cowboy,
August Burns Red, Between The Buried And Me

Arena, Bécs – 2010.02.25. (csütörtök)

Megkímélek mindenkit a kalandos előzmények és a még kalandosabb utórezgések részletezésétől, legyen elég annyi, hogy egy kétnapos bécsi túra alkotta számomra a keretet ennek a már első olvasatra is igen ütős koncertnek. Mivel a tavaly őszi A Day To Remember / August Burns Red pakkot sajnos ki kellett hagynom, ezúttal semmit sem bíztam a véletlenre. Ha emlékezetem nem csal, már decemberben berendeltem a koncertjegyet, ami mint utóbb kiderült, egyáltalán nem volt elhamarkodott döntés. Habár pontos információim nincsenek az időpontról, de hogy február elején már nem lehetett egy darab belépőt se kapni, az egészen biztos.

A helyszínre érkezvén akaratlanul is bődületes kacaj tört fel belőlem, hiszen első ránézésre Csepel valamelyik lerobbant gyárnegyede jutott az eszembe. Ez persze nem jelent feltétlenül rosszat, de mivel még sosem jártam korábban a helyszínen, azért kissé meglepett a látvány. Az Arena előtt várakozva igen hamar összehaverkodtam egy nagyobb társasággal, akik Székesfehérvárról érkeztek, így aztán sikerült tartalmasan elütni a kapunyitásig rendelkezésre álló időt. A jegyen feltüntetett 7 órás beléptetés csupán néhány percet késett, az már más tészta, hogy naná, hogy abba a sorba sikerült beállni amelyik legalább ötöd olyan lassan haladt mint a másik. A bejutást követően azonnal a Lamb of God / Job For a Cowboy merch pultnak ütközött az ember, a Between The Buried And Me / August Burns Red nyalánkságok valamivel beljebb voltak megtalálhatóak. A nem túl pénztárcabarát áraknak köszönhetően ezúttal kimaradt az egyébként előzetesen betervezett nagybevásárlás, 8 óra magasságában pedig jobbnak láttam valami előnyös helyet elfoglalni a tánctéren. Nagyon verekednem nem kellett, hiszen igencsak szellős volt a terep a BTBAM új lemezén található Fossil Genera – A Feed From Cloud Mountain-nek a felcsendülése idején. A hangzás egész jó volt, a közönség pedig a tipikus döglött hal pózban szemlélte végig a nótát. Némi aktivitás vette kezdetét a zseniális Colors album zárónótája, a White Walls alatt, amit ugyan elkezdtem rögzíteni, de mivel egy nem éppen rövid műről van szó, jobbnak láttam félidőnél szüneteltetni a dolgot.

Viszont ennyi volt a koncert kérem! Két nóta, igaz, közel fél órában, haha. Valószínűleg ennek köszönhetően is, de nem igazán sikerült ráhangolódnom a bulira. Jól játszottak a srácok, de a Between The Buried And Me azért nem az a fajta muzsika, amit el lehet intézni két nótával…
Mindenesetre jó volt újra látni őket élőben.

Rövid átszerelést követően érezhetően megnőtt az érdeklődés és egy egész barátságos kis tömegnyomor alakult ki a színpad előtt. A számomra est fénypontjának számító August Burns Red pedig robbantotta is a bombát a Back Burner-rel. A hangzás elég gáz volt, egy nagy kása. Az énekből szinte semmit nem lehetett érteni. Ennek ellenére teljes sokként ért a folytatásban felcsendülő White Washed ami számomra abszolút favorit a Constellations című lemezről. Óriási élmény volt élőben hallani a dalt! Ezt követte az album slágere, a Marianas Trench.

JB gitárja nem igazán volt a toppon, többször is hamiskásan szólt. Amúgy hozták a szokásos színvonalat, végig 100%-on pörögtek, a boom-ok pedig elemi erővel vágták gyomron az embert minden egyes alkalommal. Jake teljesítménye is egészen elképesztő volt, végig totális extázisban énekelte a számokat, habár úgy látszott, nincs igazán formában, többször is levegőhiánnyal küzdött. Ilyen esetekben viszont volt alkalma legalább a közönségnek kántálnia a sorokat. A legutóbbi klippes nótát (Meddler) követően érkezett a Messengers nyitódala, a The Truth of a Liar, hogy aztán a Thirty and Seven pörgesse még magasabb fordulatszámra a showt. Noha nyilvánvaló, hogy második zenekarként nem kaptak túl sok időt, azért azt sajnáltam hogy a Thrill Seeker-ről nem hangzott el semmi, valamint nem volt epikus lezárás sem. Persze, azért nagyon nem akarok panaszkodni, hiszen a Composure is igazán jó volt végszóként. Titkon vártam egy Indonesia-t Tommy Rogers vendégeskedésével, ha már egyszer együtt játszanak a BTBAM-vel, de ez továbbra is csak egy vágyálom marad.
Sajnos a hangzás levett a produkció összértékéből, de számomra még így is teljes katarzis volt a koncert, illetve egy hatalmas energiabomba, mint mindig! „Wave goodbye to the past, you've got your whole life to lead”

A Job For a Cowboy nem különösebben tartozik a kedvenceim közé, ennek ellenére egy klubbulit és egy Download fesztivál nagyszínpadot követően most láttam őket már harmadjára. Az ő koncertjükre már azért rendesen kialakult a heringeffektus is, úgyhogy én inkább távolabbról szemléltem az eseményeket, valamint rögzítettem a 2005-ös Doom ep-ről a Knee Deep-et:

Ezt követően a merch pulthoz mentem, ahol Jake, az August Burns Red frontembere várta a rajongókat, akikkel kivétel nélkül váltott pár szót, dedikált, vagy épp fényképezkedett velük. Persze én is lepacsiztam vele, ő pedig nagyon jófej és közvetlen volt, mint mindig. Mondta, hogy nagyon fáradt, hát igen, ez látszott is rajta egyébként. Amúgy megnyugtatott, nincsenek a régi számok sem elfelejtve, csak hát most a rövidített játékidő miatt már nem fértek bele a setlistbe. Ha már ruhát nem vettem, gondoltam legalább egy poszterrel gazdagabban hazamegyek, amit dedikáltattam is, akivel csak tudtam. Persze a vigyorex effektus azóta se nagyon akar eltűnni. :) Matt-el sikerült még beszélnem egy sort, a többieket nem igazán láttam az est hátralevő részében.

Az est főattrakciójára a Lamb of God-ra mondanom se kell, jóformán alig lehetett beférni. Az új lemez intrójával, majd az In your Words-el csaptak bele a lecsóba, sajna nem valami világmegváltó hangzással. Holott azért az ember azt hinné, hogy legalább a főbandának sikerül kicsiholni valami izmos soundot. Mondjuk a lemezen hallható fazék pergőhangzást remekül sikerült prezentálni, de maga az egész egy kiadós massza volt, ami azért szerencsére idővel elkezdett kitisztulni. A folytatásban jött a Set To Fail,

a Walk With Me In Hell, majd a régi nagy kedvenc, a Now You've Got Something To Die For. Érdekes, hogy néhány nótát követően folyamatosan szállingóztak kifelé az emberek, de legalább kényelmesen el lehetett férni egymás mellett a későbbiekben. Mondjuk egy osztrák kislánynak így is sikerült belémnyomnia a cigijét, aminek én persze iszonyatosan megörültem.
Habár nagy fannak nem mondanám magam, így elvárásaim sem voltak túlzottan, de azért abban biztos voltam, hogy a parasztmutató végig a tűzpirosban lesz. Randy-nek nagyon tetszett a hangja élőben, szerintem még erősebb mint a lemezeken. Nagyon ütős koncertet adtak, olyan számokkal mint Ruin, Hourglass, Deadseeds, Blacken the Cursed Sun, Grace, Broken hands, Laid To Rest, Contractor

Ráadásként mi más jöhetett volna mint az überparaszt Redneck, zárásként pedig a Black Label. Panaszra azt hiszem senkinek sem lehetett oka, hiszen igencsak kitett magáért a banda. Mondjuk én előzetesen meg voltam győződve, hogy a szokásos 40-45 perces pakknál nem lesz hosszabb a show, de hát úgy látszik, vannak még meglepetések. Ja, azt majdnem elfelejtettem kiemelni, hogy a fények valami egészen elképesztőek voltak, lényegében az egész este folyamán. Így kell ezt csinálni kérem!

A hangzás ugyan hagyott kívánnivalót maga után, de senki sem volt oka lógó orral távozni a buliról, hiszen mindegyik banda rendesen odatette a magát, a Lamb of God pedig egy egészen monstre show-val zárta az estét.

A koncerten készített képeket itt nézhetitek meg.