Felszántotta a Sziget Fesztivál nagyszínpadát az újra ereje teljében lévő Sum 41

Fotó: Fekete István / Index.hu

Négy év után újra visszatért a Sziget Fesztiválra a millennium környéki pop-punk robbanás egyik legnépszerűbb zenekara, a Deryck Whibley által vezetett Sum 41. Az alkoholproblémáit sikeresen maga mögött hagyó énekes az utóbbi években folyamatosan kezdte visszanyerni régi önmagát, és ez a gyógyulási folyamat a Sum 41-on is erőteljesen kezdett meglátszani: ugyan majdnem 20 év után távozott Steve Jocz, azaz Stevo a bandából, de visszatért David “Brownsound” Baksh, akivel a legsikeresebb lemezeit készítette el a zenekar, így egyre jobb koncerteket kezdtek adni és látszott újra az energia a csapatban. Ugyan az MTV-korszaknak vége, és a Sum 41 sincsen már ténylegesen a középpontban, de a júniusban bemutatott “Fake My Own Death” visszalökte a csapatot nagyon sok ember figyelmének a látókörébe, szinte érződött a dalon, hogy ez egy olyan Sum 41, amely visszarepült egészen a Chuck metalosabb beütéséhez. Deryckék fürödtek szinte a hangzásban, a dal után okkal felfokozódtak a várakozások, és a kanadai formáció ilyen előjelekkel érkezett meg a Szigetre. Hogy hogyan sikerült a koncert? A pozitív előjelek pozitív fellépést hoztak, mi több: szétszedték a színpadot, és annyira élte a közönség és ők is a bulit, hogy még Facebookon és Instagramon is terjedelmesen külön megköszönték a koncertet, amit alig-alig szoktak.

13912883_10153615682892890_740884618970517991_nA Sum 41 tényleg egy nagyon pozitív meglepetés volt, a koncertet pedig tudatosan, nagyfesztiválokhoz illő, erősen nosztalgiafaktorral teletűzdelt dalcsokorral támogatták meg, így a set jelentős részét az első EP (Half Hour of Power) és a Chuck közötti korszak szolgáltatta, nagyjából 10 dalt játszottak el az aranykorszakukból, a közönség pedig vette az adást: teljesen megőrült a tinédzserkort felelevenítő számokra. A “The Hell Song” felütés után egyből nyilvánvaló volt néhány dolog: az első mindenképpen az, hogy a fiúk újra tele vannak energiával, és van is kedvük játszani. A második pedig, hogy a csapat új dobosa, Frank Zummo hajszálpontosan üti a bőröket, ráadásul a punk rock vénáihoz még duplázókat is bevet, így a Sum 41-dalok élőben egy új dimenzióba tudnak kerülni. Élőben nagyon nagy élmény volt hallani ezeket a Sum 41-számokat közel stúdióminőségben, a Chuck-korszakra jellemző metalos tálalásban, a “We’re All To Blame” konkréten levitte a fejüket Zummo féktelen darálásával. A koncert setlistje, mint már mondtuk remekül volt felépítve, és itt nem csak arra kell gondolni, hogy jó dalokból válogatták össze a műsort, de a számok sorrendje is tökéletes volt, működött a dinamika. A hangulatot a “The Hell Song” után nagyon jól fokozták a “Over My Head (Better Off Dead)”-del, mintha csak úgy kezdték volna a bulit, hogy a Does This Look Infected?-et akarták volna végigtolni. A hangzás tökéletes volt (gratulálunk a Sziget hangtechnikusainak, kitettek magukért). A fiúk már a set elején ellőtték az új dalt, a “Fake My Own Death”-et, ami a duplázókkal képes levinni pár arcot élőben, és a közönség is nagyon jól élte, annak ellenére, hogy még két hónapos sincsen az új nóta. A zenekar itt már észrevette, hogy egy nagyon szerethető, könnyen megmozgatható és a dalokat kívülről ismerő közönség gyűlt össze a színpad előtt.

Kép: David Bodnar Photography

13652096_1621281518202356_17897245_nA Chuck után sokan gondolták úgy, hogy a zenekar visszaesett minőségben, ugyanakkor azt kár lenne tagadni tőlük, hogy a két megelőző anyaguk címadó dalait nagyon eltalálták, és mindkettőből Sum 41-koncerthimnusz lett, a srácok így a közönség további bemelegítését az “Underclass Hero”-val és a “Screaming Bloody Murder”-rel folytatták, a közönség meg persze megőrült, ténylegesen stúdióminőség közelségében tálalták ezeket a dalokat, Deryck hangja ugyan nem volt mindig csúcson, de érződött, hogy nagyon oda akarta tenni magát. Itt szeretnénk megragadni az alkalmat és kiemelni, hogy a zenekar ötfősre duzzadása az egyik legjobb dolog volt, ami a pop-punk bandával valaha történhetett: mindez lehetővé tette, hogy Deryck sokkal nagyobb mozgásteret kapjon a színpadon, több számnál tehette le a gitárt és rohangálhatott körbe a színpadon, hogy megénekeltethesse a közönséget, mint azelőtt. Ez már korábban is bevett gyakorlat volt, de most a zenekar is jobban ki tudta ezt egészíteni, a hangszerszekció erősebb teljesítményt hozott mellé. A fiúk sokkal pontosabban is játszottak, a három gitár együtt a duplázóval pedig kíméletlen volt. A dinamikához visszatérve, természetes volt, hogy a gyors dalokat a fülbemászó slágerekkel fogják tördelni, így a set közepén (a fergeteges “Makes No Difference” és “Motivation” kombó és a kicsit lagymatagabb, de punk rock darának pofás “Welcome to Hell” mellett) felcsendült a “With Me” és a “Walking Disaster” az Underclass Heróról, valamint a “Smoke On The Water” és “Seven Nation Army” legendás riffeivel kiegészített “Pieces” is, amivel kellően fel tudta Deryck hergelni a közönséget. Ezzel az intróval remekül meg is tudta énekeltetni a nagyszínpad előtt összegyűlt embersereget, és láthatóan fürdött a szerepkörében, a rajongótábor imádta minden pillanatát, a szomorkásabb “Pieces” után a “We Will Rock You” újragondolásával pedig sikeresen visszarántották “pitre kész” készültségbe a közönséget a színpad közvetlen közelében.

A koncert záróakkordjához érkezve a”Still Waiting” alatt talán már 3-4 pit is kialakulhatott a közönségben, mindenhol lengtek a zászlók, a bodysurfölő emberek száma pedig dalról-dalra növekedett, hogy a koncert utolsó két dalára kicsúcsosodjon. Az egész buli egyik legizmosabb teljesítménye volt a “Still Waiting”, a csapat két legnagyobb slágeréhez, az “In Too Deep”-hez és a “Fat Lip”-hez tökéletes felvezetés volt. A fiúk pedig nagyon megugráltatták erre a két dalra a “szitizeneket”, természetesen mindenki teli torokból ordította a szövegeket, ahogy csak bírta, elől biztosan. Mindkét dal úgy szólalt meg élőben, ahogy annak meg kellett szólalnia, benne volt minden nosztalgia fűszerezve egy kicsit a Sum 41 jelenlegi felállásából adódó frissességgel. Az egész nagyon működött, volt ereje, energiája, pozitív töltettel és egy jó kis örömjátékkal. Mielőtt ezt a két záróakkordot eljátszották volna, megígérték, hogy az új lemezzel vissza fognak térni Magyarországra, nagyon bejött nekik az idei Sziget-közönség. Bízunk benne, hogy így lesz valóban, például egy Budapest Parkba tökéletes lenne a kanadai csapat. Nekünk nagyon tetszettek a látottak és hallottak, és bízunk benne, hogy az októberben megjelenő 13 Voices is hasonlóan ütni fog, mint ez a koncert és a fiúk új dala, a “Fake My Own Death”. Köszönjük, Sum 41! 9/10