2009. október 30.
PROLÓGUS – 2009. Október 28.
A következő sorokban, egyfajta étvágygerjesztőként megpróbálom összefoglalni, hogy mi minden történt velünk az elmúlt években, illetve egy kicsit szeretném körülírni, hogy milyen egy turné leszervezése, a háttérmunka, ésatöbbi. Lehet még pofátlan önreklám céljából azt is megosztom Veletek, hogy milyen az új merchandise, amire nagyon büszkék is vagyunk, de persze majd mindent a maga idejében! Az az igazság, hogy annyi minden történt a zenekar háza táján, hogy néha mi magunk sem tudjuk, hogy mikor mi volt a zenekar aktuális felállása, illetve, hogy egyáltalán mi mit akartunk az egésztől, dehát menjünk csak szépen lassan előre.
Az alapfelállás, hogy 2007. májusában volt az utolsó nagy Európa-turnénk a Twelve Tribes és a Raging Speedhorn társaságában, amely őszintén megvallva, amellett, hogy 3 hét elképesztően jó buli volt, szakmailag vajmi keveset is ért, majdnem bele is állt a zenekar a végén, utána jött az első tagcsere, hiszen Kutival elváltak útjaink, majd jött a pánikbetegségem, ami miatt álltunk jó sokat, majd jött az elhatározás, hogy Ádi dobol, keresünk gitárost, akit megtaláltunk, aztán stúdió és ahogy nézem megint elvesztem egy hatvankét soros körmondatban. Szóval felvettük a House of the Dying Sunt, amit nagyon vártunk és vártunk és vártunk, mire nagy nehezen megszületett 2009. február-márciusában, ami pont elég volt arra, hogy Laci és Ádi elhagyják a zenekart személyes okok miatt a lemezbemutató után. Amire nagyon büszke vagyok a BTS történetében, hogy minden egyes volt taggal a mai napig szinte családi a kapcsolatunk és a néha nehéz döntések ellenére is ugyanúgy szeretjük egymást, mintha együtt zenélnénk. Laci azóta megnősült, Ádi pedig Ádi maradt, az ő zenekarból való elvesztését volt a legnehezebb feldolgoznom, hiszen 1998. májusa óta zenéltünk együtt, közel 11 évet, amelyet soha az életben nem cserélnék el másra, mindannak ellenére, hogy azért idegileg és mentálegészségileg bőven megviselt időszak volt.
Némi tanácstalanság és egy újabb elhamarkodott döntés után április végén, május elején úgy álltunk, hogy hiába kötelezte el magát egy dobos és egy basszusgitáros a zenekar mellett, az elkötelezettség mégsem volt olyan, mint amilyet mi szerettünk volna, így tovább kellett keresni tagokat és ekkor találtunk rá Szendi Csabira, aki a Fallenintoashes bőgőseként tevékenykedett az elmúlt 9-10 évben, illetve Ernyes Szilárdra, akit hívjatok nyugodtan Kokónak. Kokó megfordult pár punkrock bandában és nagyon aranyos srác, csak igazi ufonauta, méltó párja Petinek, azóta együtt is élnek úgy-ahogy, no persze rosszra azért nem kell gondolni.
Bár az új felállással nekiláttunk koncertezni és voltunk egy-két jó helyen, Olaszországtól Lengyelországig, ahol több helyen még szépszámú közönség is volt, július-augusztus táján újfent el kellett gondolkoznom, hogy mit is akarok ettől a zenekartól. Van némi olyan információ, amit nem szívesen írok le, amíg szerződésben vagyunk egy bizonyos kiadóval, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy rettenetesen dühös és elkeseredett voltam és azzal a szándékkal jöttem haza a Szigetre, hogy ezt így nem tudom tovább csinálni. Az, hogy mennyien járnak a koncertjeinkre, igazából nem érdekel, hogy mennyi lemezt adunk el, szintén nem. Az viszont igen, ha valaki direkt tökön szúrja életem munkáját (House of the Dying Sun), illetve ránk tukmál egy olyan idióta turnészervezőt, aki 3 hónap alatt 8 koncertet képes lekötni, hetekre eltűnik, majd lemondja a turnét és a kiadóval vállvetve mutogat, hogy „nézd, nektek már nem könnyű turnét szervezni manapság“…
Hamarosan 30 éves leszek, 15 éve zenélek és bár sok szaron átmentem, ez az utóbbi 2,5 év, és az összes van zenekar, van koncert, mégsincs zenekar, mégsincs koncert mizéria megviselt, főleg mert ahhoz túl fontosnak tartottam az egészet, hogy miközben mi szenvedünk külső vagy belső okok miatt, folyamatosan az a hűséges közönség szenvedjen kárt, akiket még érdekel a zenekar a sok viszontagság ellenére. Szóval fejben megvolt a terv, hogy pár buli és annyi, de persze tudtam, hogy a színpadon jól fogjuk érezni magunkat és az ilyen mindig átírja a racionális gondolatokat és megszépíti a valóságot. Így volt ez most is a Szigeten, ráadásul Boboka még lelkiismeret-furdalást is sikerült okozzon egy laza félrészeg „ha most itthagyod ezt és feloszlunk, örök életemben neheztelni fogok rád“-al, haha! Nyilván ez sokat nyomott a latban, mert Boboka azért mégiscsak A Boboka, aki amúgy szerencsére vezéregyéniséggé nőtte ki magát a zenekarban az utóbbi időben, amiért soha nem lehetek elég hálás neki! Mivel jelenleg időm nagy részét már Szlovéniában töltöm a páromnál (aki szintén kapacitált, hogy menjünk el turnéra, mert nem adhatjuk fel ilyen könnyen), így a Szigetre csak egy villámlátogatást tettem Pestre, hogy másnap reggel már induljunk vissza, hogy három napra rá megint jöjjünk fesztiválozni és természetesen agyaltam továbbra is, hogy mi legyen, mi ne legyen.
És kedves olvasó, itt jön a fordulópont. Augusztus 20-án a Kasza fesztiválon játszottunk és aznap érkezett Pestre a Darkest Hour, akik felhívtak, hogy kikérik maguknak, hogy ők Pesten vannak, mi meg nem megyünk velük inni, és különben is, menjek már oda a szállásra legalább beköszönni. 10 perc ölelgetés után döntés születik, jönnek a Kaszára, 40 perc múlva Schleibaum már a Rozmaring utca 30-ban a kertben egy bendzsó méretű gitáron gitározza nekem és Rexi kutyámnak a Blessing In Tragedy-t és nekikezd egy hosszas hegyibeszédnek, kapásból felsorolva vagy 15-20 okot, amiért nem kellene a BTS-t feloszlatni. Este folytatás és kaptunk a koncertünk után egy akkora „Peptalk“-ot, hogy mindenki mosolyogva ment aludni. Egy gondolat maradt meg élesen az agyamban: „Lemezkiadók, turnészervezők, satöbbi. Ezek miatt vagy ki? Ugyanmár, ezek háttérmunkások, legfeljebb elküldöd őket az anyjukba és úgyis találsz mást helyette, vagy megcsinálod magadnak. Ne feledd, zenekar vagytok, művészek vagytok, valami olyan van a kezetekben, amit ezek nem tudnak. Ők csak elintézik a háttérben minden rendben legyen, ami persze, nagy meló, de soha nem fognak egy olyan dalt, szöveget írni, ami akár egy ember életét is megváltoztatná“.
Egyrészt jobban éreztük magunkat ezzel a raklap jótanáccsal a hátunk mögött, másrészt meg ott volt az Azfesztes koncert, ahol olyan jó fogadtatásban volt részünk, hogy a koncert után mindenki mosolygott és megszületett mindenkiben a döntés: ha törik, ha szakad, el kell menni turnéra és egyszer s mindenkorra mögöttünk kell hagyni az elmúlt két és fél év minden vélt vagy valós sérelmét és előre kell néznünk. Tény és való, ebben a döntésben, hogy a zenekar jelenleg végülis él és virul, hatalmas érdeme van a közönségnek, mert olyan támogatást kaptunk, amit kevesen és azt hiszem már csak ezért is megéri ezt az egészet csinálni. Tudom, hosszú a sztori eddig is, de annyi minden volt ködös a zenekar körül, hogy jó érzés leírni, meg ennyivel mindig is jövünk azoknak, akik megtisztelnek minket a koncerteken!
Szóval Azfeszt, majd utána vissza Szlovéniába és még azt a hétvégét követő hétfőn elkezdtünk párommal (aki elképesztő munkát végzett/végez azért, hogy ez a turné mindennél jobb legyen) agyalni, számolgatni, táblázatot gyártani, városokat listába szedni és elkezdődött a nagybetűs FOLYAMAT. Meg kell jegyeznem, hogy minden zenekar hálát adhat az internet létezésének, ugyanis 10 évvel ezelőtt, életem első Európa-turnéját konkrétan telefonon szerveztem, ami egyrészt drága volt, másrészt mindent kézzel kellett írni, néha volt olyan belga promoter, akinek a szavát nem lehetett érteni, úgyhogy még a város nevét sem tudtuk pontosan, csak találomra, hogy hova kell mennünk játszani, haha! De mindegy is, kanyarodjunk vissza az aktuális turnéhoz.
Három vonalon indultunk el, miután megvolt a turné váza:
1. Az elmúlt években szerzett közeli ismerőseimet kerestem fel emailben;
2. Párom az elmúlt évek során összegyűjtött egy többszáz fős kontaktlistát, ide ment egy körlevél;
3. valamint a MySpace-en toboroztunk promotereket.
Érdekes módon, bármennyire is mondták, hogy a kutya sem kíváncsi ránk, rá kellett jönnöm, hogy úgy nyilván soha nem fognak megszervezni nekünk egy turnét, ha szarnak rá. Ott kellett lenni napi rendszerességgel órákon át a gép előtt, tárgyalni, emailezni, satöbbi. Amíg ezt nem tették meg és ujjal mutogattak ránk, addig mi megcsináltuk. Egy hónap sem telt el és a dátumok több, mint kétharmada megvolt. Utána már csak a lukakat kellett betömnünk, ez a folyamat amúgy pont tegnapelőtt zárult le, mivel november 14-re nem volt még koncertünk, de a Cataract sikerrel járt és egy svájci metalpartyra berakattak minket maguk elé. Amúgy játszunk még egy-két nagyon jó bandával, a két bulit nagyon várom a Rise And Fallal, illetve játszunk egy elég jó francia zenekarral, akik Nine Eleven névre hallgatnak, illetve az Abhorrence is tol velünk két bulit!
Közben finomítgattam excel ismereteimet, hiszen egy rakat költségvetés-kalkulációt, táblázatot kellett csinálnom. Írtam új biográfiát, új ridert és ún. „info sheet“-et, amelyeket persze soha nem küldenek vissza időben a szervezők! Csináltam még egy turnékönyvet is, exceles pályafutásom csúcspontját, amit amúgy egy Tourganizer nevű turnészervező-menedzselő szoftver ihletett.
Mindezek mellett kézbe kellett venni egy tekintélyesebb merchandise megterveztetését, gyártatását. Jótanács zenekaroknak: a designok legyenek meg a turné előtt egy hónappal, mert jelenleg a nemlétező hajam tépem, hogy minden egyes határidő be legyen tartva, de azt hiszem ez már mindig így lesz velünk, a BTS a deadline utáni zenekar mintapéldánya, haha!
Az új kapucnis különösen közel áll szívemhez, hiszen egy jó barátunk, Rafal Wechter csinálta, igaz a véletlen folytán jött szembe velünk a design, de szerintem sikerült a legtöbbet kihozni belőle. Rafal elképesztően tehetséges, elég nagy zenekaroknak is dolgozik, a http://www.myspace.com/xwechterx oldalon meg is bizonyosodhattok munkájáról! Ő csinálta amúgy pár éve a koporsós és az old school tattoo jellegű mintáinkat, majd idén márciusban az órás designt. Van klasszikus hardcore design is, ráadásul hosszúújjú pólón, amit még sohasem csináltunk!
Nagyjából itt tartunk most, hamarosan jelentkezünk megint, lehetőleg fényképekkel. Feltehetőleg nem lesz napi jellegű a frissítés, de ha van valami kihagyhatatlan sztori, akkor azonnal jelentkezünk, máskülönben 4-5 naponta szabadítunk rátok egy masszívabb frissítést.
Remélhetőleg találkozunk a Halloween partyn szombaton!
Zoli / BTS
