2011. december 13.
Eme decemberi vasárnap estén több visszatérő zenekart is üdvözölhettünk a fővárosban, hiszen a svéd Adept az év első felében már játszott a Dürer nagytermében. Akkor igencsak csalódást okoztak számomra élő teljesítményükkel, míg a hazánkban sokadik alkalommal vendégeskedő portugál More Than a Thousand csapatát eddig valamilyen más elfoglaltságból adódóan sajnos még egyszer sem sikerült elcsípnem. Most viszont úgy adódott, hogy semmi sem állt az útjába e hiányosság pótlásának, hiszen a Skalar Music és az Under The Music együttműködésének köszönhetően a két közösen turnézó banda ezúttal a Dürer Kistermében kapott lehetőséget a bizonyításra az igencsak csendesen induló estén.
A hét órai érkezésemkor még épp hogy egy maroknyi ember várakozott az előtérben, a kezdésre pedig még majdnem két órát kellett várni, hiszen nyilván jobbnak látták a szervezők még kivárni, mivel szép lassan azért elkezdett gyarapodni a létszám, így háromnegyed 9 magasságában legalább nem egy üresen kongó teremben kellett megtörnie a csendet a svéd Walking With Strangersnek. Nem ismertem korábban a bandát, de rögtön az első számból leszűrtem, hogy a srácok kedvelhetik az August Burns Red munkásságát, ami még ugye nem feltétlenül baj. A hangzás is egész rendben volt, főleg kistermes viszonylatban. Kellő erővel szólaltak meg a dalok, a szűnni nem akaró sub basszus robbanások pedig rendesen gyomorszájon vágtak minden egyes alkalommal. Igaz ami igaz, túl mély nyomot nem hagytak a dalaik, de a szerzeményeiket, kellő erővel, energikusan szólaltatták meg. Még kisebb mozgolódások is beindultak időnként, szóval tökéletesen helytálltak nyitóbandaként, és mivel nem húzták el feleslegesen hosszúra a koncertet, így egy kellemes fél órát szereztek mindenkinek, aki vette a fáradtságot és végignézte a koncertjüket.
Rövid átszerelést követően a More Than a Thousand vette birtokba a színpadot, a Make Friends and Enemies és az It’s Alive kettőse pedig rendkívül sikeresen izzította fel a hangulatot kellő hőfokra, aminek köszönhetően egy óriási hangulatú ugrabugra vette kezdetét nem csak a színpadon, hanem előtte is, ami a rendkívül pozitív légkörrel együtt a koncert legvégéig ki is tartott. Eleinte ugyan borzasztóan kásásan szólt az egész, de valahol féltávon kezdett egyre egészségesebb formát ölteni a sound. A First Bite és a We Wrote a Song About You után a Feed The Caskets című új nóta következett, amit már szinte régi ismerősként köszöntött az emberek többsége. Végig nagyon jó volt kontakt a közönséggel, ami megint csak tovább növelte szimpátiámat a bandával kapcsolatban. A Nothing But Mistakes és a Black Hearts után jött a nagy meglepetés, amikor Vasco Ramos énekes akasztotta a gitárt a nyakába és egy szóló performansz keretein belül előadta Adele jól ismert slágerét (Someone Like You), amit ráadásul az Under The Musicos stábnak, az elmúlt időszak alatt jó barátokká lett spanoknak küldött. A dalt egyedül itt játszották az egész turné alatt, egyébként csak kivételes alkalmakkor, és akkor is otthon, Portugáliában szokta előadni ezt a dalt. Mekkora figura már ez a Vasco! Felcsendült még a Roadsick is, a show lezárásaként pedig jött a fő sláger, a No Bad Blood. Nekem nagyon tetszett a koncert, igazi pozitív első benyomás volt ez így élőben. Mondjuk Érsi biztosított afelől, hogy ennél sokkal jobbak is szoktak lenni, most egy kicsit meg voltak fáradva, de nekem még így is bejött amit láttam, hallottam.
Valószínűleg ezzel nem csak én voltam egyedül, hiszen jól láthatóan kevesebben voltak kíváncsiak az Adept előadására, amin én egy cseppet sem csodálkoztam. Azért igyekeztem előítéletmentesen várni a koncertet, de azért óriási csodát sem vártam. A This Ends Tonighttal vette kezdetét a zúzás, valamint az extra fényágyúk bevetése, amitől a gyengébb idegzetű nézők valószínűleg frászt kaptak, engem annyira nem zavart, de örültem, hogy a későbbiekben nem könyökölt rá az illetékes kollega. A Death Dealers alatt lemondtam arról, hogy bármelyik dalban is vissza fogom hallani az albumra felénekelt tisztákat, így a legutóbbi koncert alkalmával érzett csalódásom továbbra sem fordult pozitívba. Igaz, most azért összeszedettebb volt legalább a hangszeresek játéka, az új gitáros is hozta, amit kell, de ez így, ebben a formában számomra továbbra sem több az átlagosnál, a közepesnél. Ráadásul a setlist se nagyon működött, rendkívül döcögősnek tűnt a koncert első fele, csak a vége felé kezdett egyre inkább felpörögni a dolog.
Elhangzott a No Guts, No Glory, az At Worlds End, a Sound The Alarm, a The Business of Living, majd végre történt valami, ami kizökkentett a megszokásból. Egyszer csak a színpadon termett egy fiatal kis emberke a közönség soraiból, akit Robert Ljung énekes invitált a színpadra, majd be is mutatta, mint a zenekar nagy rajongóját, akinek ráadásul születésnapja is volt. A dolog lényege, hogy sikerült neki előzetesen leegyeztetnie a bandával, hogy közösen nyomja velük a Shark! Shark! Shark! című slágert. Habár eleinte elég idegesítő volt a srác a folyamatos circle pit, circle pit, circle pit kántálásával, de amint elkezdődött a dal, az este legjobb vokálteljesítményét hallhattuk, legalábbis az Adept részéről egész biztosan. Nem viccelek! Üde színfoltja volt ez a koncertnek mindenképpen, gratula az egyébként debreceni fiatalembernek! A koncert pedig folytatódott: Let’s Celebrate, Gorgeous! You Know Whose Party This Is, Ivory Tower, First Round, First Minute, This Could Be Home, From The Depths of Hell. Nem mondom, hogy végigásítoztam volna az egész koncertet, hiszen számomra igencsak kedves hallgatnivaló a banda két legutóbbi lemeze, tele azonnal ható energiabombákkal, de számomra továbbra is túl sok a kamuzás a stúdióban nyújtott teljesítményhez képest, ami viszont eléggé le tudja húzni egy koncert élvezeti értékét. Arról nem is beszélve, hogy a portugál turnétársakkal ellentétben itt szimpatikusságot, ahogy legutóbb, úgy most se nagyon véltem felfedezni. Engem ugyan különösebben nem szúrt szíven a dolog, de így utólag belegondolva elég „vicces” volt az is, hogy az utolsó hangok lefogását követően teljes sötétség borult a színpadra, majd mire néhány másodperccel később visszakapcsolták a villanyt, addigra eliszkoltak a tagok a helyszínről. Na ilyet se nagyon láttam még korábban…
Mindent összevetve tehát egy igencsak kellemes kis este volt ez, ami a More Than a Thousand miatt marad emlékezetes a számomra, míg az Adepttel továbbra se nagyon tudok mit kezdeni élőben.
A lehetőségért köszönet a Skalar Musicnak és az Under The Musicnak.
