A Less Than Jake megmutatta, milyen lehetett a Warped Tour ’97-ben

lessthanjake1

A ska-punk élőben a legszórakoztatóbb műfajok közé tartozik, amit zenerajongó csak kívánhat, és nem létezik jobb képviselője, mint a floridai Less Than Jake. Az idén 25 éves zenekar igazi poppunk/punkrock-veteránnak számít, nem kevesebb, mint 12 szezonban szerepeltek a tengerentúlon a legendás Warped Tour-on, elhivatottságukat pedig nem lehetne jobban jellemezni, hogy az egyik Warped turnéra még úgy is elmentek játszani, hogy hogy minden állomáson saját maguknak kellett felépíteniük a színpadot, amin később felléphettek. Most két év után újra ellátogattak Magyarországra, hogy vidám dalszövegeikkel, ütős punk riffjeikkel és őrült fúvósaikkal egy újabb fergeteges bulit csapjanak. Az A38 Hajón tartott este ünnepi hangulata pedig már csak azért is garantált volt, mert a nyitó Yellow Spots koncertjén az épp aznap születésnapos Schlek ütötte a dobokat.

yellowspots4A viszonylag késői kezdés és kevés fellépő miatt kényelmesen oda lehetett érni a Yellow Spots este 8 órás kezdésére. A mind zeneileg, mind színpadképében színes együttes némiképpen szellős közönség előtt kezdett bele, de ez őket cseppet sem zavarta. Nem is akármilyen kezdés volt, nekem túlzás nélkül fülig ért a szám, és a záróakkordig fenn is akadt. Az első számnál többen voltak a színpadon, mint a küzdőtéren (bitang fúvósszekció: tuba, harsona, tenor és bariton szaxofon, trombita és klarinét!), csak kapkodtam a fejem, mindig volt legalább két ember, aki dedikáltan a közönséget szórakoztatta. A saját bevallásuk alapján a neo-swing, neo-rockabilly, psychobilly, happy punk, ska-punk, surf rock stílusokat vegyítő zenekar a szövegek terén is igen változatos, de roppant szórakoztató repertoárral készült, nem lehetett mosolygás nélkül kibírni az olyan szerzeményeket, mint a Vérfertőzés Texas szélén, a Puncici, a Szesz-Vesz lex, vagy Feri, a szadista.

yellowspots2A legjobban úgy tudnám leírni a zenekart, mint a Méhek és a Soerii & Poolek szerelemgyermekét, csak itt nem voltak olcsó félpucér molett táncosok, nem osztogattak abszintot az első sorban és a lufik helyett cukorkát dobáltak. A látványra, a show-ra nem lehetett panasz, pár kreatív megoldás különösen tetszett, például hogy minden szám elején a színpadmester-múmia egy A3-as lapot körbehordozott a dal címével. Szalay Szabolcs énekes rutinos karmesternek bizonyult és remekül egyben tartotta a tömeget a színpadon, ám energiája messze felülmúlta a többiekét. Nekem nem perdült táncra a lábam, mint ahogy a legtöbbeknek sem a teremben, kicsit úgy éreztem, mintha tényleg egy szülinapi buli lenne, de én a szomszéd kertből nézném. Mindenesetre a fúvós szekció amikor megszólalt, az tényleg elképesztő volt, valamint a zenekart hamarosan elhagyó Pintér Bori “Bogyó” vokalista is kellemes színfoltnak bizonyult. Az előadás végére felcsendült az Oké Májkül is, és közben fokozatosan megtelt a küzdőtér, de gondolom ez nagyrészt a főattrakciónak szólt.

lessthanjake3Less Than Jake kezdése után pedig érezhetően nagyobb sebességbe kapcsolt a buli, bizony már az első nótán remek kis kör alakult középen. A 25 éves zenekar mind a mai napig hű maradt gyökereihez, mind zeneileg, mind az előadásmódban, habár itt az utóbbit nem cifrázták túl, nem volt sem arany konfettieső, sem vécépapírguriga-dobálás, de végül így is el tudtam képzelni, hogy a ’90-es évek végén milyen lehetett ott lenni a Warpeden. Köztudott, hogy a show mellé stand-up comedy is jár, és nem hazudtoltak meg a srácok, az átvezetőkben elcsattanó poénok is tudtak akkorát ütni, mint Chris DeMakes gitárriffjei. A basszer/énekes Roger Lima remekül foglalta össze egy mondatban a lényeget: “olyanok vagyunk mint, a Green Day vagy a blink-182, csak viccesebbek, tehetségesebbek és harmadannyiba kerülünk.” Sőt, a Less Than Jake volt az első zenekar, akiknél a kínos “Hungary/hungry” szóviccen is tudtam nevetni, ez pedig nagy szó. A közönségbe kiszólogatások sem voltak fáradtak, bár olyan azért nem történt, mint pár éve Amerikában, ahol az első sorban túl aktívan mobilozgató lánytól elvették a telefonját, felhívták a szüleit, s közölték a megszeppent anyukával, hogy gyermekük melltartóban tombol a színpadon.

lessthanjake2Viszont a táncos este jegyében elhangzott minden fontos LTJ-himnusz az All My Best Friends Are Metalheadstől kezdve a Look What Happenedön át a The Science of Selling Yourself Shortig. Az új számok közül nem sokat hoztak el, és én mondjuk hiányoltam a Rest of My Life című balladát, így viszont legalább a zenekar garantálni tudta a folyamatos felfokozott hangulatot. Jó volt látni, hogy a sok éves rutin ellenére is megpróbálták, vagy talán egyenesen élvezték is a játékot, a közönség pedig tudott ehhez asszisztálni, így egy percre sem tudott leülni a hangulat. Még másnap reggel is csengett a fülem, pedig azt vettem észre, hogy tendencia a koncerteket élvezhetetlenül halkra keverni. Élőben nem annyira tudott dominálni a szaxofon és a trombita, mint a lemezeken, de ezt cseppet sem bántam. Roger Limát többször láttam elmosolyodni, és rendesen le is izzadt, míg Chris DeMakes inkább hozta a kötelezőt, de rá sem panaszkodhatom. A koncert végén Lima vérvörös, már-már rémisztően fekete szemekkel még vissza is jött lepacsizni a rajongókkal.

A Less Than Jake soha sem próbálkozott megreformálni saját magát, a kezdetek óta hozzák ugyanazt a színvonalat, se többet, se kevesebbet, nem váltották le a gitárt szintetizátorra és nem vonultak el UFO-kat keresni. Egyes zenekarokat szidhatnak azért, mert kísérleteznek új műfajokkal, másokat azért, mert nem változtatnak és mindig a biztosra mennek. Limáékat ez pont nem érdekli, ők megteremtették a saját stílusukat, önállósodtak a kiadóiktól és élvezik, amit csinálnak. Szerdán este ismét elhozták a 20 évvel ezelőtti Warped Tour-ok nosztalgikus hangulatát Budapestre, s míg júniusban a parkos Good Charlotte-koncerten feszengtem, annyira kínos volt, itt hosszú idő után azt éreztem, hogy a blink-, Zebrahead- vagy Yellowcard-pólók nem is olyan cikik.

Koncertfotók: Mohai Viktória