2015. február 19.
KLIPÖZÖN. A NuSkull Magazin külön bejáratú videórovata, ami hétről-hétre szedi össze az érdeklődők számára az oldal lefedettsége alá tartozó előadók legfrissebb klipmegjelenéseit. Legyen az hazai vagy külföldi, hardcore vagy post-rock, nálunk minden héten megtalálod az azt megelőző hetet összefoglaló mozgókép-összegzésünket. Ezzel kívánjuk olvasóink számára lehetővé tenni azt, hogy tartani tudják azt a feszített tempót, amit a zenevilág diktál számukra. Íme az e heti zenekarok listája: Stone Sour, Danko Jones, Death Cab for Cutie, Chances, Halestorm, The Agonist, Too Close to Touch, Mayfield, Retox, The Menzingers, The Bastard Sons, Light Years, Cayetana, Dear Seattle, Annisokay, Windwalker, Ice Nine Kills, Crown the Empire, This Will Destroy You, Enabler, Seasons Change, Light Your Anchor, Burning Down Alaska, Psycroptic, We Are Harlot, In Flames, ERRA, Motionless In White.
Az iowai zenekar legújabb videója egyszerre hivatott promotálni a csapat készülő, Meanwhile in Burbank címmel a tervek szerint még az idén megjelenő feldolgozáslemezét, valamint a Fear Clinic című horrorfilmet, amelyben Corey Taylor is kapott egy kisebb szerepet. Az aláfestő dal a kaliforniai Metal Church 1986-os szerzeménye, a képsorokon pedig némi nem túl hihetően összevágott koncertanyag (tehát olyan érzésünk, hogy a zenekar épp a hallott számot játssza, egy másodpercig sem lesz) váltakozik a filmből kivágott részletekkel. (Völgyesi Ádám)
A kanadai Danko Jones új száma semmi újat nem tartalmaz azoknak, akik kicsit jobban ismerik a zenekart. Felvetődik a kérdés, ha ez lett a klipes ’sláger’, akkor mit tartogathat az új album… összességében nem rossz az, amit csinálnak, de egy idő után rohadt unalmassá tud válni. A klipben sem sok történik, Danko Jones sétál hazaféle egy zenekari próbáról a menő fülesében, mellékszálként meg egy pár végigpettingeli a várost. (Tósaki Andor)
Adott egy fickó, akit sokszor elütnek egy meglehetősen fasza Dodge Challangerrel, és mindezek után kiderül, hogy ez csak egy videóhoz készül. Azonban a fikát félretéve, teljesen jó szám, persze nem a régi jól bejáratott indie maszlag Death Cab’ minőség, de ha most nekiálnánk fejtegetni, hogy milyen szépen zuhan a banda a Transatlanticism óta, akkor új cikket kéne kezdenünk. Habár szövegben most sem maradtak alul a seattle-i fószerek, akik az első számot hozták ki éppen készülő 8. lemezükről. (Galló Tímea)
Orbán Ferenc és Kosztyu János a Till We Dropról meg a Unsent Letters-ről popzenére váltott, és mivel a Till We Droppal elég gyakran foglalkozunk, így kivételt tettünk popzenei tekintetben és beraktuk a rovatba a páros által alapított Chances új videóját, a The Nightot, amellyel a Dal 2015-ben is felléptek élőben a fiúk, aminek a minősége hagyott némi kívánnivalót maga után. A videó amúgy teljesen ötlettelen pop klip, a kanapé, a két srác és…. zenélnek változó háttér előtt. Meg van még egy rakás ember, csók meg a végén a könyvéből felnéző szemüveges emberke, mint egy csattanó, és te nézel, hogy WTF? De lehet inkább, hogy a dal okozza a fekete lyukat a fejünkben, mi nem értjük ezt miért kellett erőltetni, nyilván változik az ember ízlése, de srácok, szerintünk ez popzenének is rossz. (Budai Benjámin)
Csöcsökkel mindent el lehet adni. Az utóbbi években ezt a jól bevált formulát nem egy frontcsajos banda alkalmazta, több-kevesebb sikerrel. Szerencsére a Halestorm esetében ennél többről van szó, még a jó ízlés határain belül mozognak Lzzy Hale megjelenésével kapcsolatban, és azért itt a hangszeres szekció is odateszi magát. A tipikus amerikai rádiórock és a karcosabb megoldások mentén egyensúlyoznak, ez a dal talán az utóbbi kategóriába sorolható (önmagukhoz mérve persze). Lzzynek félelmetes jó hangja van, de a zene nem sok meglepetést tartogat, ahogy maga a klip sem. Zenekar zenél, az énekesnő meg vadul szuggerál. Nahát. (Tósaki Andor)
A kanadai The Agonist szintén a Revolver magazin „Hottest Chicks in Metal” rovatával kompatibilis csapatokat képviseli, egyébként pedig jövő héten jelenik meg Eye of Providence című negyedik lemezük, amely egyben Vicky Psarakis frontasszony bemutatkozása is lesz. Erről tettek közzé néhány szokásos modern metal slágert követően most egy rövid, sejtelmes akusztikus dalt is, amint Vicky és Danny Marino gitáros kettesben eljátsszák azt a stúdióban. Nem túl eseménydús, de annál hangulatosabb darab. (Völgyesi Ádám)
A Kentucky-ból származó Too Close to Touch leginkább a műanyag műfajába sorolható, legújabb klipjük alapján azon belül is az egyszer használatos, majd eldobandó fajtába. Röviden összefoglalva: trendi ruhákba bújtatott bandatagok, egy-két speciális effekt, talán a legjobb dolog a plafonról lógó világítás, de az sem segít sokat. (Komor Attila)
Az ottawai hisztire dallamolt hardcore Mayfield most adta ki a debüt EP-jét, ehhez a srácok pedig fogták magukat és forgattak egy teljesen felejthető videóklipet, ahol végre mindenki megmutathatta magát, még a bőgős is, pedig nekik a legnehezebb csajozni! A klip története röviden annyi, hogy amíg a fiúk zenélnek, egy srác egy vízparttól elsétál egy másikig, ahol felfedezi saját magát a háta mögött és az egésztől annyira megrémül, hogy spontán önvérez a gyomrán keresztül (és itt még véletlenül sem a spontán öngyulladásra akarunk utalni). Majd a végén the end, de mégsem, mert spoiler: az egészet visszatekerik, nahát! (Budai Benjámin)
Három elmebeteg srác alkotja a Trails zenekart, akik itt most egy kanapéval (igen, mint a Chances) összehozták a hét egyik legjobb klipjét. Hadonásznak meg átülnek, meg még ki tudja milyen pozícióban tolják váltakozó háttér előtt király vágással (és még a dal is hallgatható). Nézzétek meg. (Budai Benjámin)
Egy tökéletes világban a Retox egy ismertebb banda lenne, de hát nem mindig kerülnek a kellemes mathcore bandák az őket megillető csúcsra, noha most egy kis hype is kezd kialakulni az idén megjelent nagylemezük körül. Most ki is dobtak egy elég vitatható videót, ami lehet, hogy egyes olvasóknak túl bizarr lehet, de a harmadik világ gyermekein mászkáló pókok minket megfogtak. Rövid, velős és remek. (Budai Benjámin)
Tavaly a The Menzingers megcsinálta az év egyik legjobb klipjét az I Don’t Wanna Be An Asshole Anymore képében, amely akkora horrorklisé szatíra, hogy még mindig röhögünk az egészen, most megint úgy gondolták, hogy forgatni fognak egy videót. Elképzeljük a párbeszédet:
– Figyelj, Tom, csinálnunk kéne egy új videót, az emberek kezdik elfelejteni a Rented Worldöt.
– Oké, Greg, és mit csináljunk a videóban?
– Szerintem semmit!
– Egyetértek, ez remek ötlet!
– Mennyi pénzünk van?
– Hát nincs sok, betelefonálok az Epitaph-hoz, hogy tudnak-e adni rá keretet.
– Oké!
– Figyelj, azt mondták nem tudnak adni, február végén ki kell adniuk az új Falling in Reverse lemezt!
– Azt a sz*rt?
– Ja!
– B*zmeg, jól meg kéne rúgni a kis senkit!
– Hogy kicsodát?
– Tudod, Ronnie Radke-t!
– Hehe! De akkor most mi legyen?
– Csináljunk fekete-fehér videót, a lemez borítója is az volt, az olcsó meg tesco gazdaságos!
– És ugye magunkat videózzuk csak, ugye?
– Persze, hát mit gondoltál?
– Rendben! Amúgy, hogy a túróba vagyunk egy kiadónál ezzel a f*s Falling the Reverse-el? Különbet fingok!
– Hát, a f*szom se tudja, Tom…
És így készült el a Where Your Heartache Exists videója. (Budai Benjámin)
Az angliai Yorkból származó The Bastard Sons legújabb klipje egy nagyon egyszerű image klip. Ne várjunk semmi egetverő megfejtést: egy teremben zenélnek, miközben saját magukra vetítenek különböző képsorokat. A zene viszont kárpótol mindenért, a srácok dögösen tolják a stoneres, sludge-os rock&rolljukat. Kell ennél több? (Komor Attila)
Pizzás doboz cintányérok, pizzás doboz cintányérok, ismételjük: PIZZÁS DOBOZ CINTÁNYÉROK!!! (Budai Benjámin)
Csajok játszanak punkot, ráadásul az egyiknek kék a haja, mert az nagyon punk. A klip végén nagy „meglepetésünkre” ráadásul szét is vernek egy-két dolgot kalapáccsal meg baseball ütővel, viszont minket egyetlen egy dolog érdekel. Kit tudja a dobos csaj telefonszámát? (Budai Benjámin)
Van egy kis iróniája annak, amikor egy zenekar beleteszi a Seattle-t a nevébe, majd az egyik énekes srác a videóban Citizen pólóban végigsétál, ennél egyszerűen nem is tudnák jobban hirdetni, hogy: skacok, minket ne címkézzetek össze vissza, az apám Nirvana kazikat hallgatott a kocsiban, én pedig Basementet hallgatok 0-24, a Citizen csak a hab a tortán, igen, mi szeretnénk grunge-ot is játszani, mert a szoftgrunge még bizony 2015-ben is aktuális! És nem, nem és nem, a Title Fight nem adhatott már ki egy shoegaze lemezt, elkéstünk volna a zenénkkel? Valaki nyugtasson meg! És ez nem is teljesen grunge, ebben egy csomó másik minden van és a klipben is annyi minden történik! (se – a szerk.), a Citizent csak félrehalljátok! Ez bizony emo! – nyilatkozta Samuel Bauermeister, a zenekar énekese. (Budai Benjámin)
Egy másik hét videója esélyes versenyző a RVIVR, ami röviden olyan mintha Zach Galifianakis meg néhány nemi identitását illetően problémákkal küszködő egyén forgatna szitkomot két USA állam határa között. A gitáros srác nadrágját viszont könyörgünk: be kéne tiltani. Mindenesetre annyira zseni low budget punk móka az egész, hogy jó nézni. (Budai Benjámin)
Újabb feltörekvő metalcore csapat, ezúttal Németországból, akik a magasabb dallamokat vegyítik súlyos breakdownokkal, természetesen egy üres házban előadva, vagyis semmi újdonság. Van azért egy főhősünk is, aki nagyon siet valahova egy dobozzal, de ez a szál, számomra legalábbis, elég homályos maradt. Maga a dal viszont kellően fogós, hogy működjön, a többi meg igazából úgyis mindegy. (Völgyesi Ádám)
A Dallasból induló metalcore banda debütlemezéről ez az első nóta, amelyhez videót is forgatott a zenekar. A klip meglepően mély tartalmat prezentál: alkoholizmus, a családon belüli erőszak és széthulló életek. Sötét színek, heverő piás üvegek mindenfelé, meg persze a kihagyhatatlan imidzsvideós pózolá a végén a lefolyó torkán landol ó jó öreg whisky-vel. (Galló Tímea)
Az Ice Nine Kills a világ egyik legigénytelenebb és legbénább bandája, és nem elég, hogy szégyenbe hozzák a hardcore színteréről elhíresült Bostont, de még évekig kellett hallgatnunk a webkettőn a faszméregetést is, hogy hazánk Till We Dropjának vagy ezeknek a srácoknak az Adele feldolgozása lett-e a jobb és a menőbb. Sajnáljuk fiúk, nálunk akkor a Till We Drop nyert (és nem azért meg lokálpatrioták vagyunk, hanem mert hozzátok képest a feldolgozásgyár Our Last Night maga a Pink Floyd), ráadásul ez az amcsis szalagavatós téma extragáz, a végén a horrorfilmes klisé meg szimplán csak béna. Nulla pont! (Budai Benjámin)
És természetesen a múlt a hetet sem úsztuk meg popsláger-feldolgozás nélkül: a Crown the Empire Ellie Goulding-átirata ha lehet, még ártalmatlanabb, mint az eredeti dal, a hozzá készült videóban pedig a zenekart kísérhetjük végig L.A. mindig eseménydús utcáin, miközben a dalszöveg részleteit, valamint különféle vicceskedő feliratokat mutató kartontáblák is elő-, majd tűzre kerülnek. (Völgyesi Ádám)
A post-rockban utazó texasi This Will Destroy You egy igen érdekes utazásra invitálja a publikumot legújabb mozgófilmes alkotásával, a New Topiával. A videóban egymásba alakulnak a különböző motívumok, egyfajta flow érzetet, mondhatni trip szerű élményt nyújtva (drugs are bad, m’kay?). Érdekes koncepció, de szerintünk elég hangulatosra sikeredett. (Komor Attila)
Néha előfordul mindenkivel, hogy annyira dühösek vagyunk, hogy átgázolnánk az egész városon. Az Enabler legújabb klipjében, a Live Low-ban is ez a helyzet. Egy igazi, 2 perces adrenalinbomba, mindenfajta kompromisszum nélkül, ami bármikor jó egy kis dühlevezetésre. (Komor Attila)
Valentin-napon érkezett az új Seasons Change videó Valentine címmel, nahát micsoda véletlen egybeesés és fekete mágia ez! Szívecskés takaróba burkolózva igyekeztünk kísérletet tenni végignézni a videót egészen addig, ameddig rájöttünk, nagyon rossz ötlet lenne kivívni a sorsot magunkkal szemben, épp elég lesz végighallgatni az új Sleeping with Sirens lemezt a kritikához, nem még 4 percig hallgatni egy nyávogást. (Budai Benjámin)
A Light Your Anchort szeretjük, nem rossz fiúk ezek, tudják hogy hogyan adják el nekünk a dallamos hardcore dalaikat, de azért ennél az este/éjjel játszódó imdizsklipnél többet adhattak volna ki a kezeik közül. Persze, a dal címe miatt rengeteg tüzet raktak a videóba és ezt ki is kellett emelni azzal, hogy későn játszódik a videó, de tényleg nem történik semmi az ugráláson és a tetkós lány videó végi révbe érésén kívül. (Budai Benjámin)
A dallamos hardcore-t és metalcore-t keresztező német fiatalemberek felkérték a Being As An Ocean tisztáiért felelős srácot és létrehozták a Phantoms nevezetű legújabb számukat, amelyhez egy jó szenvelgős videó is készült. Van itt nekünk egy férfiú, aki felváltva mászkál az erdőben és a városban, indokolatlanul feketére fest vásznakat a fák között és nem kell túl figyelmesnek lennünk, hogy észrevegyük a kontaktlencséjét, amiben egyszer csak épületek kezdenek megjelenni. Michael hangja továbbra is élményszámba megy. (Galló Tímea)
Jövő hónapban a technikás death metal tazmán ördögei is új lemezzel jelentkeznek, a Cold erről a második videó. Habár a bevezető természeti képek még mást sugallhatnak, valójában egy átlagos koncertvideóval állunk szemben, a dalban azonban épp elég minden történik ahhoz, hogy hiányérzetünk legfeljebb amiatt lehessen, hogy nem kezdtük el ezt a bandát már sokkal régebben hallgatni. (Völgyesi Ádám)
Február hónap híre, hogy Danny Worsnop végre boldog. Nagyon aggódtunk miatta, ráadásul már majdnem kecskét áldoztunk az istenekhez a szerkesztőségben, hogy a távozása után az Asking Alexandria nehogy feloszoljon, de mivel happy end a történet vége, nem elég, hogy kedvenc zenekarunk tovább folytatja a pályafutását (még a Budapest Parkban is fellépnek a másik kedvencünkkel, a Motionless in White-tal, de róluk mindjárt!), még Danny is végre megtalálta a mosolyának a forrását: a hajrockzenét és a lengén öltözött lányokat. A The One igazából egy szépségverseny twerkelő és banánszopogató csajokkal, amivel nyilván nem volt sem a rendezőnek, sem a zenekarnak semmilyen célja. Ráadásul ezek a lányok a végén a díjátadókor teljes ledöbbenésünkre még egymásnak is esnek, és az egyik sértettségből kinyomja a biztosítékot. De tudjátok mit? Danny-t soha nem láttuk ilyen boldognak, széles mosolyúnak! Ettől mi is boldogok vagyunk! Szinte látszik rajta, hogy megszabadult a nyomástól, hogy az Askingos arcok új lemeze immár 3 pontról 4 pontra javítson. De ez már kit érdekel, nem? Ez a We Are Harlot meg a végén lehet guilty pleasure lesz, akiket már most nem kell komolyan venni, de ezt a tudtunkra is adják. Az Asking Alexandriában pedig nem tudjuk még, hogy mikor jönnek rá, hogy az egyetlen valamirevaló tehetséggel megáldott tagjuk távozott a csapatból. (Budai Benjámin)
Az In Flames tavalyi Siren Charms albumáról hozta újabb videóját, mely a Paralyzedhoz készült. A rendező nem más, mint Patric Ullaeus, akitől már megszokhattuk a profi munkát ( Dimmu Borgir, Dark Tranquillity). A dal az egyik legnagyobbat szóló szerzemény az albumról, főleg élőben, amit hűen tükröz a videó. Megfogó jelenetek, király vágások, minden jól lett lekapva, egy hibátlanul összerakott koncertfelvétel, mely visszaadja egy IF koncert hangulatát. (Szekeres Attila)
A progresszív metalcore-ban utazó Erra a tavalyi Moments of Clarity EP-jükön szereplő Warrior című dalukra forgattak egy igen minőségi imidzsvideót. Összhatását tekintve minket a Vildhjarta Dagger klipjére emlékeztet – műerdő, füst, jó megvilágítás és sok virgázás. A műfaj rajongóinak melegen ajánlott! (Komor Attila)
Felkértük a Family Guy alkotóit, hogy segítsenek a videóról a vélemény megfogalmazásában, Seth MacFarlane-ék pedig szívesen fogadták megkeresésünket és átküldték a következő videót: KATT (Budai Benjámin)
