New Friend Request klippremier!

Tavaly decemberben mutattuk be Nektek a fővárosi New Friend Request gárdáját, akik az azóta eltelt időben is aktívan tevékenykedtek, így most elérkezett az időt a csapat második videoklipjének premierjére. A friss videóban mutatkozik be a zenekar új basszusgitárosa, Jankai Sebastian (aki egyébként a Blind Myselfben tevékenykedő Jankai Valentin testvére). A klip egyben az [S]Syndrome csapatának bemutatkozó munkája is, amelynek a zenekar énekese is tagja, mint rendező és vágóasszisztens – a továbbiakban az ő gondolatait olvashatjátok az elkészült videóról: „A videó összesen öt helyszínen játszódik, amelyek mind az adott karakterekre vannak formálva. Sokat próbáltunk játszani a színekkel és a helyszínek adta hangulattal, hogy mindenki számára egy valóban egyedi atmoszférát teremtsünk, ezáltal pedig minél érdekesebb videót tudjunk készíteni. A nyersanyagot hat forgatási nap alatt rögzítettük és közel két hónapig tartott a teljes munkafolyamat, amibe a helyszínek felkutatásától kezdve az utómunkáig, minden beletartozik. Úgy gondolom, nagyon ritka, hogy egy underground zenekar ennyi időt és munkát szán a klipjének elkészítésére. A New Friend Request sosem volt, és remélem, nem is lesz az a zenekar, aki elkészíti a sokadik tucat klipet, amit előtte láttunk már megannyi zenekartól. Én hiszek abban, hogyha valami egyedi megoldásra törekedik a zenekar, akkor az egy olyan pluszt ad a produkciójához, amelyet az azt hallgatók is egy szép gesztusként értékelnek.” A továbbiakban inkább beszéljen maga a videoklip; Nektek hogy tetszik?